( bognarattila | 2021. 04. 21., sze – 21:27 )

A félig-meddig működő _aktív irányítással_ a gyártók párhuzamos dimenziót hoztak létre. Lehetővé vált, hogy a vezető elkalandozzon, ééés: ne dögöljön bele.

Igen, ez így van.

Ha belegondolsz, mit csinál az ilyen autó? Nyomja a gázt, a féket, tekeri a kormányt, ergó vezet (ha éppen nem hibázik). Azaz ez a szint már nem vezetéstámogatás, hanem vezetés, mert a sofőr közreműködése nem szükséges, hanem a felügyelete. Ilyen esetben a vezetéstámogatás kifejezés szerintem nem más, mint jogi sallang a seggvédés miatt.

Ezt a béta dolgot én sem értem: üzleti környezetben sem futtatunk béta szoftvert, itt életekről van/lehet szó. Ráadásul a közlekedés többi résztvevője nem járult hozzá, holott ők is érintettek lehetnek. Másrészt a béta szoftver még tesztelős fázis, tesztelésnek komoly szabályai vannak.

Azaz én nagyon erősen korlátoznám az olyan funkciókat, amiknek köszönhetően az autó önállóan tud haladni és nem szükséges a sofőr aktív közreműködése, azaz el tud kalandozni úgy, hogy nem feltétlenül hal bele. Legalábbis addig, amíg nem kellően megbízhatók.

Ugyanakkor nem gondolnám, hogy a gyártóknak feladata lenne a kicselezés kivédése. Ha veszel egy fúrót, semmi nem akadályoz meg abban, hogy átfúrd a kezedet. De nem is sugallja senki, hogy alkalmas tenyérvakarásra.