( hajbazer | 2021. 04. 15., cs – 19:11 )

Játék a szavakkal.

Én meg mondhatnám azt, hogy az Amerikában kötelező védőoltások ellen kampányolók sem oltásellenesek, csak olyan vakcinát szeretnének, ami nem okoz autizmust.

A valóság viszont az, hogy aki bármilyen elérhető és hatóságilag engedélyezett vakcina ellen nyíltan kampányol, elutasításra uszít, aláírást gyűjt a betiltásáért, ráadásul egy világjárvány közepén, veszélyhelyzetben, az oltásellenes, már csak a gyakorlati kimenetel miatt is, amit ezzel elér: lesznek olyanok, akiket adott időintervallumon belül semmivel nem oltanak be és köztük lesznek olyanok, akik emiatt meghalnak.

Szóval, csűrheted-csavarhatod a szavakat, meg protektorkodhatsz a bukott pártokból nyugati lobbipénzeken összesrófolt ellenzéki összefogás™ mellett, attól még oltásellenesek lesznek.