( hajbazer | 2021. 04. 15., cs – 12:07 )

A szakembereink szerint amit az EMA bevizsgált abban meg lehet bízni.

A szakembereink szerint a kínai és az orosz oltásokban is meg lehet bízni. Nem, most nem a sóhivatalról beszélek, aki engedélyezte. Hanem az orvosainkról, a virológusainkról, akik az élmezőnyben küzdenek a koronavírus ellen itthon. Ha viszont nekik nem hiszünk, akkor ismét felvetődik a nyugatbuziskodás kérdése, avagy hogy miben értékesebb™ egy EMA szakember™ véleménye egy magyar szakemberénél.

A DK meg lehet ugyanúgy nem bízott, az itthoni vizsgálatokban politikai nyomást vélelmezve, mint ahogy te nem bízol az EMA-ban.

Annyi különbséggel, hogy én nem kürtöltem tele az országot azzal, hogy semmiképp ne oltassák be magukat az EMA által engedélyezett oltásokkal. Pedig az mRNS-vakcinákkal kapcsolatban én is szkeptikus vagyok, a nem ismert (vagy szándékosan, üzleti érdekből eltitkolt) hosszú távú mellékhatásai miatt. Nem beszélve a szintén engedélyezett AstraZeneca vérrögképződéséről.

A DK egyenlő teljes ellenzék?

Igen, amennyiben az ellenzéki összefogás nem határolódik el tőle. Együtt kampányolnak, együtt indulnak a választásokon, közös listákat indítanak. Gyakorlatilag koalícióként működnek.

Egy vakcina elutasítása egyenlő oltásellenesség?

Két vakcina elutasítása egyenlő oltásellenesség. Kivétel ez alól, ha minden beoltott elé odarakják a teljes választékot az oltóponton és rábökhet, hogy melyiket kéri. Utóbbitól elég messze vagyunk.