( mogorva | 2021. 04. 13., k – 12:37 )

Az ORFI tegnap azért elég kaotikus volt. Relatív szervezett volt (szóval nem dobták be az emberek közé rögtön a gyeplőt), de azért ezt sokkal szervezettebben kellett volna. Főleg, hogy nem tegnap kezdték.

Kellettek volna:

  • kint a kórház parkjában terelő kordonok
  • rendes kitáblázás (pfizert és oroszt is adtak és a jelentkező volt lebaszva, ha rossz sorba állt, csak éppen nem volt kiírva, melyik sor melyik). Egyáltalán minek a két sor, legyen egy és majd az elején kiderül, hogy jobbra v. balra.
  • bent az épületben az emberek összeeresztve kupacba
  • össze-vissza kóválygó emberek
  • zsúfoltság
  • nem érkezési sorrend
  • nem volt pihenő/váró, még annyit se mondtak, hogy tessék lemenni a parkba és ott várni kicsit

 

Nagyon ad-hoc volt gyakorlatilag minden pillanat, mintha sose csinálták volna még és még csak a szokásosat se lehet elmondani, hogy "a körülmények ellenére emberileg minden OK volt", mert bunkók voltak. A mögöttem álló hölgy mondta, hogy amikor az első körért jött, akkor is bunkók voltak, nem csak most.