"Egy csomó esetben az, hogy minden új image az elmúlt 2-3 évet be apt/yum/akármi updateli deploy után, az nem mindig szerencsés. "
Ha ISO-ból telepítesz, akkor is van update. Egyébként meg időnként igény szerint rágörgethetők a template-ra is a patchek.
Mivel jellemzően kézzel kell összelapátolni, ezért nehezen reprodukálható, ráadásul mindenféle (distro specifikus) matatást is sokszor el kell követni a végén, ami könnyen kimarad (mac címet éppen melyik persistentből kell kibaszni ugye).
Bármi ami a next-next finish installon túlmutat, már ansible-ből megy, ami bármikor pontosan reprodukálható. Semmi kézi matatás utólag.
File rendszer testreszabás csak annyi, hogy kialakítom azt, ami külön FS-t igényel, minimál méretben. 1db boot és 1db LVM partíció van rajta. Klónolás után az LVM partíciót automatikusan kiterjeszti a provisioning a diszk max. méretére. A file rendszerek klónolás után igény szerint variálhatók, ha a default nem lenne megfelelő.
"Ha még esetleg olyan igényeid is vannak, hogy nem csak vmwaren akarod használni, akkor sokkal jobb valami, amit értelmesen lehet kezelni máshol is, és reprodukálható."
Mivel minden módosítás ansible-el megy, ezért ha fizikai vasat telepítek, akkor ISO boot és next-next finish után is rámegy ugyanaz a provisioning script, és megcsinál minden beállítást.
Nem kötözködök, tényleg érdekel a pro és kontra.
A bootszerveres provisioning nálam azért nem játszik, mert több tucanyit különféle VLAN-on levő szervert kell menedzselni (mármint VLAN-ból van tucatnyi, szerverből némileg több), és semmilyen hálózatról bootolás nem oldható meg (abba, most nem menjünk bele, hogy miért. ez van, és kész.)