( end | 2021. 03. 08., h – 16:24 )

Nagyon sok ismerősöm, barátom és a családom 60%-a is megkapta már az első oltást, van aki már a másodikat is, (EÜ.) - ki ilyet, ki olyat. Nyugodtan elhiheted, mostanában nem fog megölni egyik vakcina sem.

Sajnos, a vírussal már nem ilyen jó a helyzet, - vőm éppen tegnap mondta.., nem tudja miért nem lehet levenni a lélegeztetőről azokat 80 felettieket, akik már 3 hete fekszenek az intenzíven, mert normális felépülésükre semmi esély, viszont a foglalás miatt nem kerülhetnek a helyükre 40 éves korú betegek, akik emiatt meghalnak.

Na most, ebből azt a következtetést szűrtem le, hogy vannak súlyos negyvenesek a kórházban, és hogy a 80-as lélegeztetőre kerültek közül csak kevesen gyógyulnak meg, a 40-esek pedig, a helyzet szülte okból nem túl életszerűen "lélegeztetőgép várólistára" kerülhetnek...!

Valamint még egyet mondott..., amióta be vannak oltva az egészségügyisek azóta nem tud arról a környéken, hogy bárki beteg lett volna közülük. Szerintem ezeken felbuzdulva, érdemes neked is bátorsággal hozzáállni az oltáshoz. - (Bár nyilván, ebben a b*dös életben már semmire sem lesz olyan garancia többet, mint amilyen életünk még két évvel ezelőtt is megvolt..., az tuti!)