( congo | 2021. 03. 06., szo – 13:43 )

Ez a ház nekem összenőtt a gyerekkorommal. Nagyon sokat jártunk ki édesapámmal, volt hogy ősszel vagy kora télen is, több napra. Most, hogy már hónapok óta rakom össze a felújítási terveimet, sorban ugranak be az emlékek hogy ezt a kivágandó fát is faterral ültettük, ebbe a bontandó betonba én dobáltam a vasakat, stb. Természetesen ezeken túl tudok lépni, de nekem is kiemelten fontos, hogy a hangulat megmaradjon. Természetesen felnőtt fejjel már tudom értékelni a munkát, amit erre fordított. De az is látszik, hogy néhány alapvető problémát anyagi megfontolásokból nem akart/tudott megoldani.

Az építész azt javasolta, hogy a homlokzatot vakoltassam be, de pontosan a hangulat miatt mindenképp ragaszkodom a fa burkolathoz. Hiszen mégiscsak egy faházról van szó. Nem akarom minden alkalommal megbánni, amikor megérkezünk a felújítás után. Még akkor is, ha ez 5 évente csiszolást-újrafestést fog jelenteni. Hasonló okból tervezem a nyílászárókat is asztalossal csináltatni. Egyébként objektíven nézve mindkét dologról azt gondolom, hogy ésszerűtlen, mert pusztán az esztétika miatt jelentősen növeli a költségeket. Ugyanebből a megfontolásból gondolom, hogy télen is lesz ott keresnivalónk, dacára a költségvonzatnak. B tervként a vízrendszer kivitelezését téliesíthetőre tervezem, hogy ha mégsem töltünk ott annyi időt, mint amennyit terveztem, akkor "passziválható" legyen a fenntartás.

A belteret tekintve még képlékeny a dolog. Mikor a családomhoz került a ház, valami rettenetes zöld tapéta volt a falon. A felújítás óta fehér zománcfesték van, barna díszlécekkel, egyfajta alpesi faház stílusban. A lambériától rettegek, mióta egyszer egy fantasztikus, deszkából épült új vendégházban szálltam meg Jánkmajtison. MINDEN tele volt bogarakkal, amik valószínűleg a belső borítást fogyasztották. Nem irtózom különösebben a rovaroktól, de egész éjszaka hallgattam ahogy szaladgáltak a szobában, és természetesen az ágyban is volt bőven. A kollégám a saját szobájában 50 elpusztított bogárnál adta fel a számolást, és bevallása szerint alig aludt.

Hadd kérdezzek, mert tapasztaltnak tűnsz a hozzászólásaid alapján. Mitől lesz szerinted egy felújítás ízléstelen? Írnál néhány példát?

A teatűzhellyel egyetlen probléma van. Minden bizonnyal a bénaságom miatt, de sosem sikerül úgy begyújtani, hogy egyáltalán ne füstöljön be a szobába. Amint a kémény egy kicsit felmelegszik, már nincs vele semmi gond, frankón működik (kivéve a sütő része, azt még sosem sikerült rendesen bemelegíteni), de előtte pont elég füstöt csinál, hogy kellemetlen legyen használni. Kidobni nem fogom, mert története van, de egyelőre kérdéses, hogy felújítással a házban maradjon-e.

A napelemet már elengedtem. Az udvart nem szeretném ilyesmivel rondítani, a tetőre nem megy. Egyébként a megtérülésében sem feltétlenül hiszek, bár ez valóban csak hit, mert nem értek hozzá.