( solt87 | 2021. 03. 03., sze – 11:36 )

Nyilván a Linux is több sebből vérzik, én is látom hómjúzerPistikeként (is). A baj az, hogy nyár vége vagy ősz eleje óta az itthoni Linuxom szinte napi 24 órában megy, a windows-os céges gép meg kevesebb, mint negyedannyi időt van bekapcsolva, és mégis sokkal többször fagy. Lefagy a WSL-től (heló, az MS által a saját platformján támogatott cuccról beszélünk), lefagy a Cisco Jabbertől (heló, komoly cég komoly szoftvere Windows-támogatással, és persze kötelező használnunk), lefagy a szerencsétlen bolygóállástól, adott esetben csak két vagy három újraindítás után tér magához, és ez csak a jéghegy csúcsa. És akkor azt kell hallgatnom itt is, hogy komoly munkára bizony a Windows alkalmas, a Linugz nem. Ja, hogyne. Nehéz úgy dolgozni, hogy folyton a munkaeszközt kell életre pofozni.

És ugye itt ez a hír, hogy a pénzben úszó cég profi fejlesztői megint Poetteringeset játszanak más komoly munkaeszközén. Lehet, hogy komoly munkaeszköznek szánták a Windowst, de ettől eddig még nem sikerült azzá tenni.