( harlequin | 2021. 02. 28., v – 18:33 )

Még mindig aktuális: 

Utóbb kiderült, hogy néhány nem túl jelentős felszerelési tárgy kimaradt a leltárból, például minden ember számára legalább egy pár cipő, de ettől eltekintve pompás volt a felszerelés. A csempésztől vásárolt hadifelszerelés teljes volt. Gépfegyverek, puskák pisztolyok, megfelelő munícióval. Ehhez csak öszvéreket kellett szerezni. Egy összerakható páncélkocsi, aminek kis gyorstüzelő ágyúja volt, csak jól jöhet háború esetén. Ehhez szerződtettek egy sofőrt és egy mechanikust. A kocsi belsejében sok hely volt a szükséges legénység számára, itt raktározták el a boros-, rumoshordókat, az üvegeket, romlandó húsárút, és egy hűtőkészüléket alkalmaztak a motorhoz kapcsolva. Mondom, pompás volt a felszerelés, csak a kereskedők nem akarták elég drágán számítani a dolgokat.

Márpedig Wilkie úr keresni akart. Ezért aztán engedményeket kellett tenni. Így például a piperekereskedő hajlandó volt magasan számlázni a borotvakészleteket, de csak akkor, ha Wilkie úr megveszi a raktárban száradó hétszáz gumikesztyűt, amit egy forró napon, pillanatnyi önkívületében rendelt meg. A sportfelszerelési üzlet tulajdonosa csak úgy ment bele a kulacsok és turistapoharakkal történő manipulációba, ha negyven teniszütőt is eladhat. Podvinecz marsall ismerőse, egy cipőgyáros szerezte be a bakancsokat, de isten tudja, miért és hogyan, a cipőkkel együtt hetven tucat Mac-Wulf-Gruber patent biztosítótűt is szállítottak. A marsall szerint a sivatagban ilyesminek nagy hasznát vehetik, és amikor Wilkie közelebbi felvilágosítást követelt, azt mondta, hogy a tűkkel alkalmilag odatűzhetik a gumikesztyűket a teniszütőkhöz, ha úgy adódik, majd egyszer, hogy felmerül a biztosítótűk használatának kérdése.

Nem merült fel többé.