( TCH | 2021. 02. 28., v – 13:34 )

(*.min.js méretek):

(Just for the record: az enyém minifizálás nélkül és kommentekkel együtt volt < 8 kB.)

A képességeket nem hasonlítottam össze, de feltételezem korrelálnak a mérettel. Persze könnyedén előfordulhatott az is, hogy egy nagy méretű plugin nem tudta azokat, amire neked szükséged volt, így az lett a benyomásod összességében, hogy ez egy tök fölösleges bloated plugin.

Ha korrelálnak a mérettel, akkor hogy futhattam bele olyan heavyweight pluginba, ami szinte semmit sem tudott? Egyébként jellemzően a méretnek semmi köze nincs a tudáshoz; hogy ne csak a jQuery körül kerengjünk, ott van mérlegpéldának az Adminer és a PHPMyAdmin.

Ez téves feltételezés. Webfejlesztés miatt tanultam meg programozni, ami meg követelmény volt a csoportnál, ahol anno elkezdtem alapkutatással foglalkozni (attól most tekintsünk el, hogy persze teljesen más felfogású programot kell fejleszteni).

Én azt mondtam, hogy abból élni, nem azt, hogy foglalkozni vele. Ha te a webfejlesztéssel egy tudományos csoportban folyó kutatás kapcsán találkoztál, akkor sose nézhettél igazán annak mocsoknak mélyére, ami a webfejlesztő cégek berkein belül, a konzumer szférában folyik. Láttál már Smarty-s template-ezést? Vagy egy "classic" WP portált belülről? Már bocs, de egy elefántcsonttoronyból könnyű azt mondani, hogy azért annyira azért nem szar ez.

Nagy oldalaknál ritka, blogoknál azért nem. Sima statikus oldalak pár tized mp alatt bejönnek (persze ehhez megfelelő szerver/CDN is kell).

Egy HUP topik betöltése leginkább a hozzászólások számától függ. A kisebbek betöltődnek 2 mp alatt (FF, 7 éves laptop), a nagyobbaknál tovább gondolkodik a szerver.

Az oscomp vendégkönyvében közel 4000 poszt jön le 1-2 sec alatt. A BGAFC 21000 posztja kb. 15 sec, de az sem azért, mert a kód lassú (mármint PHP-hoz képest), hanem mert 32 MB-nyi szöveg van benne. Cache-ing egyik alatt sincs.

Egy mobil egyszerre olyan kevés tartalmat jelenít meg, hogy annak renderelése nem okozhat problémát

Nem okoz problémát != nem okoz plusz többletterhelést. Gyorsan lemerül az okostelefon akksija böngészés közben? A kliensoldali rendering energiaigényes. Szorozd fel a mobilok számával.

a további tartalmat meg lehet folyamatosan betölteni, így sávszélességet is lehet spórolni, ami inkább szokta jelenteni a szűk keresztmetszetet. Cachelni SPA-nál is lehet a szerverről érkező adatokat, a kliens oldalon meg csak azt kell újra renderelni, ami megváltozott, nem az egész oldalt. Szerintem az SPA-knak is megvan a saját alkalmazási területük, ahol a legjobb összteljesítményt nyújtják, egy sima statikus blogra fölösleges.

De már megint összemossátok a dinamikus tartalombetöltést a kliens oldali renderinggel. A kettő baromira nem ugyanaz.

Nem akartam olyan technológiához hozzászólni, amit nem nagyon ismerek fejlesztői szemszögből (java, dotnet). Biztos vannak itt is pocsék megoldások, de mellette jók is, mint bárhol máshol.

A Java-s világ kb. en-bloc tűzrevaló.

Csak te nagyon leragadtál a pocsék megoldások tárgyalásánál, mintha nem is lenne más.

Szalmabábu strikes again. Nem mondtam ilyet, hogy nincs más.

Ez nekem új. Át lehet konvertálni közvetlen HTML/CSS kombót Qt kódba, ami ugyanúgy fog kinézni, mintha Electron-nal készülne?

Hogy ugyanúgy néz-e ki, azt a tököm tudja, de idézem:

Qt Style Sheet terminology and syntactic rules are almost identical to those of HTML CSS.

Elég ráereszteni pár find/replace kombót. A Qt5-nek is megvannak a maga "Electronos" megfelelői a QML és a QSS. Itt egy gyors benchmark, a Qt5 fórja az Electronnal szemben közel 4x-es a memóriazabálás tekintetében. Vicces amúgy, ahogy a csávó az Electront akarja mosdatgatni ennek ellenére. (És még a Qt5 is eléggé elkeserítő, hogy egy szimpla ablak, menükkel közel 100 MB...)

Ha van saját keretrendszered, ami teljesen bloatmentes, minimális kliensoldali JS mellett is tud csomó interaktivitást, akkor nem értem miért van ilyen negatív véleményed a webes technológiákról, hiszen egy jó dolog már legalább készült vele.

Ez valami asszertív kommunikáció akar lenni? Az a "jó", az elég idézőjeles jó, mert maximum kevésbé szarabb. A web az web marad. A HTML-t és a CSS-t dokumentumokra találták ki (arra egyébként jó is). A PHP-t gyors szövegfeldolgozásra (arra egyébként jó is). A JS-t meg elméletileg a DOM fa csesztetésére, de leginkább úgy hányták össze, ahogy épp gondolták és leginkább semmire se jó. Semmire se. És ezekben írunk ma alkalmazásokat.

Mellesleg felrakhatnád pl. GitHub-ra, hogy más is használhassa, és gyors, bloatmentes oldalakat fejlesszen vele.

Jól rommá is perelnének, teljes joggal.

Hiába erősen szaturált a piac, ha tényleg jó, fogják a fejlesztők használni. (Mindegyik más keretrendszer is így indult, valamit jobban oldott meg mint a többi.)

Dehogy fogják. Szembemegyek minden paradigmával, amit a webkettő diktál. És amikor megmutatom, hogy mennyivel gyorsabb, vagy egyszerűbb, vagy akármi, akkor megkapom, hogy de ezt nem így kell csinálni. Ez egy vallás.

Nem a hagyományos böngészőkről volt szó (ott már többnyire megoldott probléma ez), hanem az oprendszerekbe gyárilag beépülő webrender motorról/API-ról, amivel desktop programokat lehetne írni webes technológiákkal.

Szépen kikerülted a kérdést. Akkor legyenek a motorok, tök mindegy. Hogy szabadulunk meg a webes technológiáktól, ha a motorok eljutnak oda, ahova mondod?

Olyat sosem írtam, hogy meg kéne szabadulni a webes technológiáktól.

Egy szóval nem mondtam, hogy te mondtad. Én kérdezem.

Azt írtam, hogy az Electront kéne lecserélni gyári, optimalizált megoldásra, ezáltal jelentősen lecsökkenne a memóriafoglalás és gyorsabbak is lennének ezek a programok. Utána teljesen mindegy lenne, hogy pl. natív Qt-vel, vagy sima HTML/CSS-sel készít valaki desktop programot.

És hogyan szabadulunk meg a webes szeméttől, ha ez továbbra is webes render lesz?

Hol csináltam én ilyet?

Pl. ott, ahol elkezdtél lealkudni a táblagenerátor tudásából, bár nem tudom mire alapozva. Vagy a "Powered by lesajnált webes technológiák. :D" kitételnél.

Ha nem érdekelne a véleményed, akkor minek válaszolgatnék?

Gondolom, hogy a többieket meggyőzd, hogy a trécéhá egy laggard, aki szerint régen minden jobb volt, alien a haladás. (Just for the record: nem a haladással magával van bajom, hanem azzal, amit manapság pénzügyi érdekekből mögévetítenek; ami ma az iparban megy, az nem haladás, hanem álhaladás; rommábutítás, agyonbonyolítás, silány szemét eladása. Ez maximum a szakadék felé haladás.)
Bár ki tudja, lehet tévedek és csak a topicot akarod szétoffolni. Ezt egyébként elismerem nagyon jól csinálod, először a HTTPS-sel, most meg azzal, hogy merre megy vagy nem megy a programozói világ.

Arról valóban nem tudtál meggyőzni, hogy a mai webes technológiák többsége rossz lenne, nekem más a tapasztalatom.

És ebből a tapasztalatból mennyit szereztél a konzumer szférában és mennyit tudományos projektekben?