( Yuhl | 2021. 02. 19., p – 08:24 )

Én lehet valami elrettentő példa leszek, mert isten látja lelkem, próbálkoztam megszeretni. Nem ment. Pedig DOS/Windows95-ről jöttem linuxra, ahol az NC alapkövetelmény volt sokszor a gépen. Még az elején, kb 2000-2005 között ott volt az mc, használtam, de már akkor is inkább zavart. Pedig akkor még desktop-on volt linux-om. Aztán a Nagy Szakítás után, amikor kidobtam desktop-ról, már csak szerver, de ott meg minek.

Azóta is, a körülöttem lévő emberek - akiktől tanultam - nem igen használták. Ahhoz voltam szokva, hogy a problémát azzal kellett megoldani, ami van, nem válogatni az eszközökben. Fújjolni, hogy én ezt nem eszem meg, mert ez vi, én csak a nano-t szeretem. :P Az nem túl profi hozzáállás.

Ami most van, az nekem a paradicsom. Van egy windows-om, ami grafikus felületet ad nekem, alkalmazásokkal, amiket nem kell tákolni, hogy fussanak. Van WSL, hogy annyi konzolt indítsak, amennyi jólesik - és végre az a K puttyot kivághattam a 'csába.

Az mc nekem olyan, mint a biztosítási ügynök, aki váltig álltja, hogy olyat mutat nekem, ami biztos nincs és érdekelni fog. Aztán fél óra után kiderül, hogy semmi olyat nem tudott mondani, ami nincs, de érdekel.