( Adamyno | 2021. 01. 27., sze – 10:30 )

Vettem a fáradtságot, hogy elolvassam és megpróbáljak reagálni a jelenegi információim és a tudomány jelenlegi állása alapján (csak, hogy 1-3-5 év múlva ne nézzen ki hülyén)

Kezdjük azzal, hogy szerintem jelen esetben kissé gáz a stílusod. Tiszteletlen vagy annak fényében, hogy az itt jelenlévők közül valószínűleg többen is érintettek a témában engem is beleértve több nézőpontból is. Egyrészt a feleségem egészségügyben dolgozik. Ha kamu a betegség akkor miért vannak tele a kórházak meg az intenzívek tüdőgyulladásos élőhalottakkal? Ha nincs vírus és eddig sem volt, akkor eddig hol voltak ezek a betegek?
Másrészt belehalt a családból is valaki. Igen, elképzelhető, ha influenzát szed össze, akkor is belehal de a tudomány jelenlegi állása szerint ennek jócskán kisebb lett volna az esélye.
Harmadrészt akinek hónapok óta maradandó tüdőkárosodása van, annak te itt nem fogod megmagyarázni, hogy a vírus nincs vagy nem is veszélyes.

1. nem tudom miről beszélsz, hullákat imitálni nem igazán szoktak. Ha mégis, annak általában oka van (pl. elrettentés balesetmegelőzés gyanánt)
2. van ahol van fóliabuborék, van ahol nincs. A buborákba egyébként oxigénnel dúsított levegőt tolnak. Ha az kevésnek mutatkozik akkor leveszik a buborékot és megy a lélegeztetőgépre a páciens
3. üzletek nyitvatartásáról a politikusok döntenek. Ők nem szakemberek. Legjobb esetben is csak meghallgatják a szakembereket és hoznak valamilyen döntést ezután.
4. nem értem miről beszélsz
5. nem tudom ki keztde ezt az ostobaságot terjeszteni de látom én is a különböző mintás szövetmaszkokat. Próbáltam használni, sokkal kényelmetlenebb mint bármely más ami erre a célra lett kitalálva. Nyugaton el is kezdték bevezetni a minimum FFP2 maszkokat.
6. mert ilyenek az emberek. Legalábbis Magyarországon jellemzően. 2 fillérért az veséjét eladná. Kevés a táppénz, presztízsveszteség ha ő beteg a többiek pedig nem, kirúgással fenyegetik ha táppénzre megy, betegen is dolgoznia kell, nem kap táppénzt csak szabadságot de az másra kell, stb... sokminden állhat a háttérben kis országunkban
7. valószínáleg nem jó helyen nézed vagy nem jól értelmezed a statisztikát. De simán elképzelhető az is, hogy hibáznak vagy egyszerűen úgy kamu az egész ahogy van, bár utóbbit nem tartom valószínűnek mert a WHO felé is jelentünk bár az is elképzelhető számomra, hogy mások a hivatalosan jelentett adatok és más amit publikálnak. Ezek a számok a helyzeten semmit nem változtatnak, teljesen lényegtelen az átlag ember számára.
8. Honnan ez az infó? Úgy gondolom, hogy valamit félreértettél vagy a tájékoztatás nem volt teljeskörű.
9. Ha a szűrt vízre gondolsz ami visszakerül az ivóvízbe, akkor van egy rossz hírem: a hormonkészítményeket sem lehet kiszűrni, amiknek káros hatása van az emberi szervezetre. Hosszú távon biztosan. Az örökítőanyag egyébként a szennyvíztisztító telepeken valószínűleg lebomlik mivel organikus anyag és az ott élő baktériumok szinte mindent megesznek. Ha mégis visszakerülne az ivóvízbe, valószínűleg már semmilyen problémát nem okozna - báár nem tudom, hogy voltak-e ezirányban alaposabb vizsgálatok.
10. első körben a kezelőorvosuk vagy a kórboncnok
11. hogy érted, hogy csak és kizárólag a korona miatt? Egy mikroorganizmus jellemzően nem azért veszélyes mert bekerül a szervezetbe. Ez a kérdés súlyos tájékozatlanságról árulkodik részedről. A bélrendszer tele van baktériumokkal. Vannak "jó" vírusok. pl. sok bakteriofág. Semmi bajod nem lesz tőle, észre sem veszed, hogy a szervezetedbe jut. Herpesz vírus... csúnya, de általában nem veszélyes de ez is egyénfüggő. HIV. Mocskos, aljas egy dög, szép lassan bontja le az életed. Persze az agyevő amőba sokkal látványosabbn pusztít, de az teljesen más kategória. És a baktérium is, mert önállóan képesek létezni, anyagcseréjük van míg a vírusok ezzel szemben csak géndarabok amik önállóan életképtelenek tehát ha megfertőznek egy szövetet, akkor nagyon nagy mértékben függ a fertőzés helyétől, mennyiségétől, az immunrendszer működésétől, hogy milyen hatással lesz a szervezetre. Ha bekapsz egy nagy adagot közvetlen a tüdődbe és ott gyulladást okoz, amit nem képes a szervezet kezelni, akkor véged van valószínűleg. Ha kissebb dózist kapsz be és nincs rá felkészülve a szervezeted vagy épp más gyulladásos folymaatok zajlanak pl. chron betegség, vagy épp meg vagy fázva, szívizom gyulladás, stb.. akkor kissebb az esélyed a túlélésre. Éppen ezért a gyengéket dönti le a lábáról és ezért van az, hogy szinte mindenkinek van ismert alapbetegsége. Van akinek odaírják, hogy nem volt ismert alapbetegség, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt neki csak nem ismert. Simán lehetett immunhiányos betegsége is, amit utólag kb. lehetetlen kimutatni. Nem akarok mélyen belemenni a virolgiába de heteket bújtam a szakkönyveket és sokat konzultáltam orvos ismerősökkel. A virológia egy rettentő mély tutományág csak abból kiindulva is, hogy több vírus létezik a Földön, mint az összes többi élőlény együtt az emberekkel és az összes baktériummal, gombával, férgekkel, bogarakkal stb.. jó irány hogy elkezdték alkalmazni a fágokat a baktáriumokkal szemben valószínűleg azért mert az antibiotikumok egyre kevésbé hatékonyak és sok a nem kívánt mellékhatás. Vannak videók a neten is, lehet találni elektronmikroszkópos felvételt, amin jól látszik és elmagyarázzák, hogy a vírus a fertőzött sejtet arra kényszeríti, hogy az örökítőanyagát másolja folyamatosan de annyira durván, hogy az eredeti sejtnek még az anyagcseréjét is gátolja tehát lényegében addig másolja a vírust míg bele nem döglik. A vírus 3 részben kerül "legyártásra" és összerakja magát a rohadék. Ijesztő ezt látni, hogy ilyen van. Rosszabb mint a Terminátor :) De ezalapján egyébként elgondolkodtató az egész létezésünk elmélete, a darwinizmus, stb... visszatérve a kérdésedre, csak és kizárólag a korona miatt nem hal meg senki akit egészségesnek tekintünk. Ha valakinek nincs ismert alapbetegsége az attól még előfordulhat, hogy volt neki egy szívelégtelensége, egy veseelégtelensége, okozott egy tüdőembóliát amit utólag nem találtak meg, vagy csak simán tüdőgyulladást okozott és a citokinvihar következtében ráment a vesére és a szívre - lényegében a keringés összeomlik akár egészséges emberekben is, ha az immunrendszer nem képes kezelni a kórt. Én egyébként nem tartom egészségesnek azt, akinek nincs ismert alapbetegsége mégis belehalt. Az immunrendszer "erejét" nem igazán mérik vagy nem igazán mérhető még. Szerintem a későbbiek során lesz erre módszer, nagyjából úgy tudom elképzelni mint a számítógépes benchmarkokat, hogy különböző feladatokat adunk neki és megnézzük mennyi idő alatt végez velük. 
12. én ilyet nem láttam de sajnos benne van a pakliban, ha közlekedési balesetben (vagy épp szekerce által) súlyosan megsérülsz, simán felépülhetnél ha még mellé nem kapnád el a koronát is mondjuk a kórházban mert ez így együttvéve már sok a szervezetnek
13. nem ismerem a konkrét esetet de sajnos elég sok ilyen van és lesz is még. Ennek valószínűleg egyrészt az üzlet, a profit az oka, másrészt a tudatlanság és a felelőtlenség. További probléma, hogy szinte soha nincsenek felelősök - ha meg vannak is, nem hozzák vissza az életbe az érintettet
14. a) influenza szezonban is látogatási tilalom van sok intézményben. b) nem érdemes összehasonlítani, mert influenza ellen van oltás, többféle is. c) melyik influenza szezonban voltak tömve a kórházak meg az intenzív osztályok és a hullaházak? Ezek a dolgok nem tűnnek fel amúgy? Persze aki nem jár ilyen helyeken meg nem ott dolgozik az éehet, hogy nem látja de nyugodtan elhiheted, hogy VALAMI MIATT tömve vannak ezek a helyek és az ott dolgozók a véglettekig kimerültek. Ha nem a korona, akkor mi az oka ennek és eddig miért nem volt ilyen?
15. mivan?
16. Csúnya lesz amit írok de csak feltételezem. Valószínűleg azért ők, mert még nem igazán ismert a hosszabb távú hatás. Értük nem kár ha gáz lenne. Másik nézőpontból ők (szép összetett szó következik) veszélyeztetettebbek, ők vagy legalábbis nagy részük a szavazótábor, az engedelmes nyáj, meg kell őket tartani.
17. ha ez most komoly amit írsz, akkor nulla értelme volt annak amit fent írtam. vissza kellett törölnöm innen pár dolgot.. ne haragudj, de most jutottam el arra pontra amikor a Hold Föld körüli keringését magyarázod a laposföld hívőnek. Tényleg nem akarlak bántani de egy egyszerű Google kereséssel választ kaphattál volna. Léteznek olyan oltóanyagok (nálam is szokott lenni adrenalin injekció, hasonlóképp működik) amiknek rugós mechanikája van. Maga a cső része kint marad, de a benne lévő tűt egy rugó beléd lövi az oltóanyaggal együtt. Azért van így kitalálva, hogy nehezebb legyen elrontani. Sok inzulin injekció is így működik.
18. nem sorolták oda csak egy részét, akik még élhettek volna X évet ha nem kapják el a vírust
19. többféle teszt létezik különböző elven működnek, én ebbe nem mennék itt bele. Tájékozódj! Röviden annyit, hogy a megfelelő teszt a megfelelő kórtörténeti státuszban megfelelő módon alkamazva megbízható és ezek kombinálhatók így még hatékonyabb. Ha valaki balf.sz vagy nincs pénz/idő/ember a normális tesztelésre, arról nem a rendelkezésre álló technológia tehet.

20. Van közös nevező. Mesterséges intelligenciát tesztelték és már alkalmazzák is sok helyen. A CT vagy röntgenkép alapján képesek majdnem 100%-ban elkülönítani a koronavírusos és más türőbetegséggel rendelkező betegeket. Jobb a hatásfokuk mint a legtapasztaltabb orvosoknak együttvéve. A betegség által kirajzolt ábrázatokat megtanulták és az alapján mérlegelnek. Lényegében ez alapján döntenek az orvosok is sokszor, csak ők képesek többet hibázni, mint egy gép. Az a baj, ha a tüdőt támadja és nem haltál bele, akkor is úgy tűnik, hogy maradandó a légzéskapacitás csökkenése vagy nagyon hosszú időre lesz szükség a regenerációhoz mert hegesedik a tüdő a gyógyulás során és azok a részek már "használhatatlanok". Vannak rá terápiás kísérletek, hogy hogyan előzzék meg a hegesedést de inább a cél a vírus időben történő elpusztítása ugye most kísérleteznek a remdesivirrel és társaival. Úgy vettem észre, hogy azok szerint akik szerint hatástalan, ők nem is almalmazták a szert szélesebb körben soha, Magyarország alkalmazza és állítólag megmentett már jónéhány életet. Látszik hogy erőlködnek a dolgon. Azt mondta egy orvos ismerősöm, hogy ha a rákkutatásba öltek volna ennyi pénzt és energiát akkor már valószínűleg megoldottuk volna a dolgot.

Végképp nem értem hogy keverted ide a délszláv, stb.. állapotokat

FFP maszkot viselek lassan egy éve és jelentem, még élek. Annyi a kulcs, hogy nem árt szellőztetni gyakran és ha egyedül vagy (mondjuk egy nehézgép kezelőfüljékében) akkor nem szükséges a használata.