( _Franko_ | 2021. 01. 23., szo – 12:16 )

Amúgy kb. köztudott dologról van szó. Elhiszem, hogy számodra nehéz ezt elképzelni, de ismerkedj a szegényebb társadalmu rétegek tagjaival, és majd rájössz. 

Ismerkedtem, tanítottam is sokat, szakképzőben, ahova az Ormánságból jártak sokan.

"A védőnő információi szerint egy-egy kedvező családtámogatási intézkedés bevezetése után ugrásszerűen növekedett a terhesgondozásra jelentkezők száma. Ezt ellenőrizendő megvizsgáltunk néhány rendeletet, és összevetettük a születésszám-változással. A kapott eredmények azt mutatták, hogy valamilyen - de mindenképpen elég szoros - összefüggés van a születésekkel kapcsolatos anyagi jellegű támogatások változása és a születések alakulása között, ami alátámasztotta az interjúk során szerzett hasonló információkat."

Jól hangzik, a forrást mellé tehetnéd, illetve kérdés, hogy mindez mikor volt és mekkora kört értintett, mert az utóbbi 30 évben jellemzően abszolút értékben 2-4 ezer között mozgott évente a születések változása, leginkább negatív irányban, az utolsó 10 évet leszámítve a legdurvább pozitív év-év változás 2005-2006-ban volt és az is csak 2300 volt. Ha befolyásolja is a születések számát a pénz, akkor az mindig bőven 3 százalék alatt maradt. Akkor vagy szűk ez a réteg és kifejezetten ezt a szűk réteget kutatták vagy nagyon el van túlozva a jelenség, amire egy eltúlzott politikai válasz született...

"sokan közülük a gyes-gyed lejárta előtt - a munkahely megszűnése miatt - újabb szülésre vállalkoztak."

Hadd kérdezzem meg, hogy akkor erre melyik a jó megoldás:

a, értelmes munkát adni és/vagy a szociális munkásokon keresztül edukálni, ingyenes fogamzásgátlással, és abortuszhoz való hozzájutással

b, elvenni minden támogatást és magára hagyni egy vastag réteget a problémáival

Mert rövid távon a (b,) könnyű út, de mint írtam, a szőnyeg alá söpört problémák ott lesznek a szőnyeg alatt.