Mélyen átérzem a helyzetedet, mert nem olyan rég óta én is belevágtam egy ilyenbe: egy nagy oktatási intézménynél dolgozni. Főképpen a rugalmasabb munkaidőért beáldoztam a szakmai munkát. Mondjuk azt, hogy kisebb szarból egy nagyobb szarba sikerült lépnem, kompenzálva ezt azzal, hogy fél kettőkor el tudom engedni a melót, ha menni kell a gyerekekkel valahova. Asszony meg gürizik, este hétkor sokszor még gép előtt van, neki a kovid rengeteg munkát hozott. Utólag a munkaidő miatt észszerű megoldásnak tűnik ez így a család szempontjából.
No de, a munkahely. Azt hinné az ember, hogy ahol ennyi diploma koncentrálódik, ott azért értelmesen mennek a dolgok. Hát, a nagy büdös lófenét. Olyan szintű a beleszarás, olyan szintűen van túlbürokratizálva szándékosan, hogy az még véletlenül se jó senkinek, kivéve a haverok megbízott cégeinek, mert törvényileg előírtan lehet nagyon kis munkával nagyon sok pénzt lenyúlni. Valamint, a felelősség áthárítás az valami fantasztikusan működik. Semmi sincs meg időre, de legalább lehet mutogatni a másikra, hogy az aláírással (bármilyen kurva papírt minimum 4 vezető beosztású embernek kell aláírni, de inkább több) megcsúsztak és ezért nem lett kész.
Speciel az a projekt, ami miatt idejöttem, pár hónap múlva zárul. De úgy, hogy még csak el sem kezdtek benne bármit is. Addig tologatták a beszerzést, vonogatták össze mással azzal a kamu indokkal, hogy így majd nagyobbat tudnak alkudni, a végén csak drágább lett, de legalább jó 3 évet késett. Akkora a politikai befolyás mindenen, hogy gyakorlatilag zéró az értelme bárminek is. Jelen esetben is több mint százmillió forint kuka, eredmény nulla, de senkit sem érdekel, mert majd jövőre megint jut rá az adóból. A beszerzett cucc meg majd ott fog állni.
Az oktatási részel nincs baj, de az irányítási része tragédia. De kb ez is a kormánypárti akarat. Teljes káosz, a lényeg, hogy a pénzt jól irányítottan menjen a megfelelő irányba.
Megvárom, amíg a legkisebb is akkora lesz, hogy önállóan jár a suliba, aztán dobbantok.