( Raynes | 2021. 01. 18., h – 08:54 )

Ezt az álláspontod kivételesen megint osztom. A Red Hatnak nem kéne ilyesmikkel előhozakodnia, már így is elég kárt okozott a Linuxnak a systemd-vel meg a pulseaudio-val. De pont azért, mert nagy cég, nem akar csak egy közönséges, n+1. összerakó vendor lenni, hanem aktívan bele akarnak szólni a linuxos inftrastruktúra fejlesztésébe, fejlődésébe, hogy ne őnekik kelljen igazodni a többiekhez, hanem a többiek igazodjanak hozzájuk, pont ezért dolgozik be a kernelbe a MS is, meg egy csomó más nagy cég, nem szívjóságból, meg piárból. Ennek mentén meg igyekeznek mindenből újra feltalálni a kereket. Próbálnak belőle egyfajta alternatív Windowst vagy alternatív MacOS-t gyúrni, amit nagyon nem kéne. A Linux addig volt jó, amíg magánhobbisták reszelgették maguknak, és igyekeztek a rendszer erőforrásait és átláthatóságát szem előtt tartani, az egyszerűséggel és a Unix-filozófiával egyetemben, igaz sokkal kevesebb dolgot is támogatott, de azt normálisabb minőségben. És nem csak a Red Hat, hanem a Canonical is ilyen, ők is rendre fel akarták találni a kereket, sysvinit helyett upstart, X.org és Wayland helyett Mir, Gnome2 helyett Unity (ami bukta lett), most jelenleg a Snap-bloatjaikat erőltetik bele a rendszerbe, hogy minden Snap legyen, ne natív .deb csomag, korábban meg az amazonos spylinkeket, ami a keresési eredményeket küldte az Amazon felé. Jobb lenne, ha ezeket a törekvéseket feladnák a multik, nem kell a Linuxból Windowst meg MacOS-t csinálni, arra már ott van ez a kettő, aki olyan szutykokat akar, az használhatta őket eddig is.

És a systemd-vel meg a pulseaudio-val nem is az a baj, hogy van, meg hogy miilyen feature-ókkel és minőségben van implementálva, mert akinek erre van igénye, az használja felőlem, egyel több alternatíva. De ehelyett nem alternatívának van kezelve, hanem minden rájuk dependel, és ezzel rá vannak kényszerítve mindenkire, igaz ez nem a systemd, pulseaudio, Poettering meg a Red Hat hibája, hanem a sok szűk látókörű fejlesztőké, akik kényelemből rádependelik ezekre a szoftvereiket, holott senki nem kötelezi őket rá. Itt van a legnagyobb gond ezekkel az újrafeltalált innovációkkal, a multik csak elkezdik, de ha a fejlesztők nem harapnának rá, elhalnának ezek a corporate bloatosíási kísérletek.

Ugyanez van az okostelefonoknál is. A Google az Androiddal az iOS-t másolja, az Apple nem enged SD kártyát, meg cserélhető akkut, a többi gyártó se engedi, az Apple elhagyja az audiojacket és bevezeti a notcht, a többi gyártó is azonnal másolja, nem ad töltőt a teló mellé, nem ad a többi se. Ilyen egy hülye a kútba ugrik, a többi ész nélkül ugrik utána, mert az a sikk. Vagy a laptopgyártók, akik szintén mindenben az Apple Macbookját utánozzák, vékonyságban, csatik szegényítésében, minden odaforrasztva, nem cserélhető, nem upgrade-elhető, stb.. Közben meg nem az Apple-t kéne utánozni, hanem egyedi alternatív innovációkkal jönni, és ezen nem a hajlítható meg összhajtható kijelzős baromságot értem, hanem hasznos feature-öket.

És még mielőtt valaki azzal jönne, hogy sánta párhuzamokat írok, mert a Linux meg a Red Hat nem Apple, csak úgy mondom, hogy a systemd-t és a pulseaudio-t pont hogy a MacOS-ből leste el Red Hat és Poettering, azokat próbálták lekoppintani. Tehát a lejtőn a dolgokat itt is az Apple indította el igazából, szerintem a legkárosabb IT cég ever, pedig ezért a címért erős versenyben vannak még a MS, Google, Oracle, stb. is. De említhetném a Gnome-ot is, ami szintén a MacOS-t próbálja utánozni, vagy a flat dizájnosítást, tabletesítést, amit megint a MacOS-ből, meg iOS-ből próbáltak áthozni, az iPad és iPhone-ok sikerén felbuzdulva, erre a hájpvonatra még a MS is felszállt a Win8 Metro/ModernUI-jal, Surface-termékvonallal, meg egyfelé felület minden eszközre, mobilra és desktopra is, ami még a Win10-ben is érezteti a hatását. A MS szintén a MacOS-t utánozza, hogy egyféle OS főverzió legyen (ala Win10), de az félrolling alapon frissítve.