A BME VIK jól tudja kommunikálni az elektromos szakmát. Van betanított munkás, van a villanyszerelő, van a villamosmérnök, és köztük/előttük/utánuk még sok fokozat. Vannak feladatok, melyet adott szinttől elvileg bármelyikük meg tudná csinálni, de az adott szinten lévő a leggyakorlottabb, neki érdemes kiosztani a feladatot. (Inkább oltson be az ápoló, mint az orvos-professzor.)
Az informatika terén ezt nem tudjuk kommunikálni. Itt is vannak betanított munkák (online űrlapok készítése százszámra), és akadnak kutatói feladatok is. A BSc szint számomra egy szakmunkásnak felelne meg - nem a diploma tekintetében - hanem olyan értelemben, hogy képes önállóan dönteni, felelősséget vállalni a munkája iránt, és a technológia változása esetén követni azt. (A velem egyidős vízszerelők még vascsövet fűrészeltek, hajlítottak és menetet vágtak rá; ma pedig hajlékony műanyag csöveket használnak szinte mindenütt.)
Nagyon könnyű dolgunk lenne, ha valamely cég kiképzőjeként működne az egyetem, csak azt kellene megtanítani, amire az adott cégnek szüksége van. De az 30-40 cég, mellyel a karunk rendszeresen egyeztet, mind mást akar. Indítsunk ennyi szakot 2-6 emberrel? A legacy system-ek fogságában sok céget még az előző technológiák érdekelnek, másokat pedig már feltörekvők, mert a korai alkalmazásból üzleti előnyt remélnek.
Úgy gondolom, hogy az egyetemen egy biztos alaptudást kell adni, melyre bármikor lehet építeni. Pl. az objektumorientáltság fogalomrendszerét, elvét kell átadni, majd gyakorlaton egy - akár csoportonként eltérő - programozási nyelven ezt bemutatni, hogy a tudás elmélyüljön, rögzüljön. Ez alapján aztán bármilyen más OOP nyelvet képes elsajátítani a hallgató önállóan is.
Az alapok rendszerint nem igazán változnak. Pl. az elmúlt 20 évben nem került elő újabb programozási paradigma. Persze a programozási nyelvek változnak - pontosabban konvergálnak - más paradigmájú nyelvekből vesznek át eszközöket. Aki számára az ottani alapok is ismertek, nem jelentenek újdonságot, maximum a szintaxis, amit egy nap alatt meg lehet szokni.
Az elméleti alapok nem avulnak el. A technológiákkal nem ez a helyzet. Még emlékszem, hogy a diákok lázadoztak, hogy dBase helyett Clippert tanulhassanak. Akkor is a relációs adatbázis-kezelőkön volt a hangsúly, és hogy az SQL-t egy interpreter vagy egy compiler dolgozza fel, alapvetően másodlagos. Aki csak a felszínt látja, ez nem érthető.
Lehet szidni a matematikát, de a legjobb programozói fizetések másfélszeresénél-duplájánál tartanak az adattudósi fizetések. Ezek jellemzően azokból a programozókból lettek, akinek nem volt büdös a matematika, az absztrakt gondolkozás. Persze az új eszközök lecsorognak, általános függvénykönyvtárak lesznek belőlünk (lásd TenzorFlow), de ha valaki hályogkovács módjára nyúl hozzá, nem biztos, hogy hatékony, és eredményes kódot tud vele alkotni.
Tanárként nem kívánom zsákutcába kormányozni a hallgatókat, meg kell tanítanunk őket tanulni, hogy bármikor képesek legyenek továbblépni akár szervezett, akár önképzés során. Számomra az nem világos, hogy ennek megfelel a BProf képzés, vagy sem? Jó lenne, ha ezt a diák is tudná, még a jelentkezési lap beadása előtt. (Van olyan - nem magyar - egyetem, ahova szakgimnáziumi végzettséggel nem lehet bejutni, csak gimnáziumival. De ezt legalább előre megadják.)