( sz332 | 2021. 01. 16., szo – 08:26 )

Én azt mondom, hogy a saját kb. 20 éves ipari tapasztalatom alapján a fejlődési irány sokkal bonyolultabb, mint ahogy te leírod. Az, hogy valaki doktori szintű tudásra tegyen szert, az egy életút, és mindig valamit valamiért áldozunk be. Ha a magas szintű matematikára tolja az ember az időt, akkor abban lesz jó. Ha a modellezésre tolja az időt, akkor abban lesz jó. Ha a kódolásra tolja, akkor abban lesz jó. Ha people management-re, akkor pedig abban. A nehézség az, hogy a megfelelő emberek a megfelelő helyen kell használni, különben nem fog menni a projekt. Hiába van valakinek PhD-je, őt nem fogom berakni project managernek a fejlesztők felé, mert 99% hogy nincs ilyen skillsetje. Ugyanúgy nem fogom berakni kódolni, mert így nem tudok értéket maximalizálni. Ugyanezért nem fogom a gyorstalpalón végzett fejlesztőt absztrakt modellezési feladatra rárakni, stb.

Az arány egy tetszőleges projektnél hasraütésszerűen 5% management, 10% analyst, 5% expert, 60% fejlesztő, 20% tesztelő. Ez az arány az elmúlt 30 évben szerintem nem változott. Amiért te kardoskodsz, az az, hogy az 5%-os szuper expert legyen mindenki. Ez nagyon jó, de a projekt elkészüléséhez bár nagyon fontos az ő hozzáadott értékük, de a lényegi melót a maradék 95% fogja elvégezni.

Ettől függetlenül nem mondom, hogy ez nem lehet egy életút valakinek, de ipari szinten erre jelenleg olyan mértékben ahogy te gondolod nincsen szükség véleményem szerint (és ahogy lent olvashatjuk, mások szerint sem)

És igen, itt jön a kérdés, hogy mi is az egyetemi oktatás szerepe, hol és mit oktassanak, és milyen szinten. Egyik oldalról végre már meg kellene felelni az ipari elvárásoknak is (A BME egyébként ilyen szempontból szerintem nagyon sokat fejlődött, de azért lenne még hova) viszont biztosítani is kell azt hogy aki akar, az tudjon később tovább fejlődni szakmailag. Aminek egy (de közel sem egyetlen, sőt) iránya akár az MsC, akár a PhD képzés elvégzése lehet. A probléma az szerintem, hogy ahhoz, hogy ezt valaki valóban megértse és alkalmazni tudja, szükség van arra a 15-20 éves ipari tapasztalatra. Anélkül az egész csak lebegni fog a levegőben, és ezért érzik sokan azt hogy az egyetemen átadott tudás "elméleti faszság" aminek semmilyen gyakorlati haszna nincs. Ez abszolute nem így van, egyszerűen csak hiányzik az a szakmai tapasztalat ahol olyan problémák jönnének elő aminél szükség lenne ezen tudásra.

Összefoglalva: az elméleti tudás (és ennek a klasszikus matek csak egy pici apró része kell hogy legyen) véleményem szerint nagyon fontos, de csak úgy, ha ez ipari környezetben használható módon van "tálalva" olyanoknak, akik képesek befogadni. Én azt mondanám, hogy bsc/bprof az önmagában bőven elég ahhoz hogy valaki elkezdje a szakmát, szerezze meg a gyakorlati tapasztalatot. Ez szerintem a tömegképzés helye. Ezután én teljesen megváltoztatnám az msc / bprof rendszert, egyszerűen modulokat csinálnék, amiből n darab elvégzése után megkapná a diák az emelt szintű diplomát. Igy megoldható lenne, hogy ha az akkor már iparban dolgozónak van egy témája amivel foglalkozik a munkája során (mondjuk elosztott rendszerek, stb.) akkor azt le tudja hallgatni, és az elméleti tudással megerősödve oldja meg a valódi, ipari problémáit. Nyilván ez egy elég nagy váltás lenne a jelenlegi rendszerhez képest, de igazából ez az, ami a gyakorlat és az elmélet valódi összekötését jelentené.