( RaptoR | 2021. 01. 07., cs – 11:19 )

A tegnapi eset azért kicsit más, mint amikor törölnek egy random konteós felhasználót. Ha Trump nem lenne elnök és úgy hozta volna össze a tegnapi - halálos áldozatokkal is járó - eseményeket, akkor az FBI már simán lekapcsolta volna belföldi terrorizmus vádjával, és ahogy megszokhattuk az amerikai mészárlások esetében: ilyenkor minden esetben törlik, vagy elérhetetlenné teszik az elkövető közösségi médiás oldalait érthető okokból. Most ezt láthattuk Trumpnál is: a cégek, hogy védjék a saját seggüket is, nehogy bűnrészesedés miatt ők is a vádlottak padjára kerüljenek, megtették az ilyenkor szokásos lépéseket, hogy elkerüljék a további áldozatokat.

Lehet persze mondani, hogy Trump ezt is megússza, amire nem kevés esély van, de arra sem, hogy belátják a republikánusok, hogy jobb lesz elhagyni a süllyedő hajót, és pár feláldozható társuk árán is példát statuálnak Trumppal. Eddig erre nem nagyon volt példa az USA történelmében, de hát Trump is annyi mindent megtett elsőként (negatív értelemben), hogy lehet nála szűnik majd a "volt elnököt nem csesztetünk" íratlan szabály. Igazából demokrata oldalról erősen lépéskényszerben vannak emiatt a politikusok, mert ők is azt hangoztatták, hogy Trump minden határt átlépett már. Ha most meghátrálnának, azzal a szavazók nagy részénél elvesztik a hitelüket.