( hajbazer | 2021. 01. 05., k – 16:14 )

Igen, a 2016-ban eladott 2,5 millió új okostelefon [1] 125 tonnányi akkumulátora (átlag ~50 grammal számolva) valójában kevesebb™, mint az ugyanebben az évben eladott 403 elektromos és hibrid autó 74 tonnányi akkumulátora (300 kg tisztán elektromos, 100 kg hibrid akkukkal számolva). [2]

Persze, itt még belekomplikál az is, hogy 2016-ban a villanyautópiac még jó indulattal is csak gyerekcipőben járt.

Ugyanakkor az évi 2,5 millió új okostelefon tendenciája továbbra is folytatódik, 2019-ben már 2,7 millió okostelefont adtak el, ebben pedig már jócskán benne vannak a kényelemből, divatból, marketing-erőszaknak engedve, vagy szoftveres elavulás miatt újravásároltak is.

2,7 millió okostelefonban 135 tonna akkumulátor van (átlag ~50 grammal számolva). Ezekre az akkumulátorokra 1 év garancia van, ami nyilván azt jelenti, hogy évente újra kell vásárolni, amennyiben elhasználódik vagy meghibásodik. Egy villanyautóban 8-10 év, illetve kilométer-garanciás akkumulátorok vannak.

2019-ben 1833 tisztán elektromos villanyautót adtak el, ami 550 tonna akkumulátort (átlagosan 300 kg-mal számolva), legalább 8 évre. Míg az elkövetkezendő 8 évben, ha a tendenciát befagyasztjuk és továbbra is 2,7 millió okostelefont adnak el, akkor az 8 év múlva az évenkénti 135 tonnából 1080 tonna akkumulátor lesz. Kétszer annyi, mint a 2019-ben eladott villanyautók akkumulátora.

2016-2019-ig 4054 tisztán elektromos villanyautót adtak el, ami 1216 tonna akkumulátort jelent (átlagosan 300 kg-mal számolva). Okostelefonból pedig ez alatt az idő alatt eladtak legalább 10 millió okostelefont, ami legalább 500 tonnányi akkumulátor (átlag ~50 grammal számolva).

Szóval, jelenleg az okostelefonok gyors elavulása, újravásárlása nagyságrendileg ugyanakkora környezeti, erkölcsi károkat és emberi jogi visszaéléseket eredményez, mint a villanyautó-piac. És akkor nem beszéltünk a szoftveres elavulás miatt újravásárolt laptopokról és minden más elektronikai cikkről, ami akkumulátort tartalmaz, de az újravásárlása elkerülhető lett volna a szoftvertámogatás kiterjesztésével, vagy a kompatíbilitás megőrzésével, amivel együtt jócskán meghaladnánk azt az 1216 tonnát, amit a villanyautóknak köszönhetünk.