( RaptoR | 2020. 12. 31., cs – 13:06 )

Engem igazából a motivációd érdekel.

Őszinte válasz: komolyan tartok attól, hogy az olyanok miatt, mint te, nem, vagy csak nagyon akadozva, sokára érjük el a kellő átoltottságot, ami a járvány megszüntetéséhez szükséges és emiatt még hosszú-hosszú hónapokig sok áldozat és lezárás lesz (minden negatív hatásával együtt) az országban, már akkor is, amikor máshol fel tudják oldani azt. Szóval számomra az általad képviselt és terjesztett vélemény azt jelenti, hogy 2021 is garantáltan ugyanolyan pocsék lesz, mint az idei év. Ennek próbálok ellenpontot adni.

Jóságról meg légy szíves ne papolj, mert baromira képmutató A vírus/járványtagadó eszmékbe, amiket te is teljes gőzzel terjesztesz, már ismerek olyat, aki belehalt. Mindösszesen 3 hét alatt, előtte ugyanazt mondta nagy hangerővel, amit te is. Kapott a munkahelyén egy fekete zászlót egy napig. Ezen már nem lehet változtatni, végleges. Részben pedig az olyan álhíreket/tudománytalan ökörségeket terjesztők lelkén száradnak ezek az áldozatok, mint amilyen te is vagy.

Ezzel szemben én a tudományosan megalapozott tényeken alapuló nézőpontot képviselem, amit sajnos nehezebb terjeszteni, mert megértésükhöz gondolkodni kell valamennyit. Jobb megoldást meg nem tudott eddig felmutatni az emberiség egy járvány ellen, mint az oltásokat. Szóval csak az a kérdés, hogy Magyarország mennyire akarja lábon lőni magát, mert egy pillanat alatt tiltólistára kerülhetünk jövőre, ha nálunk sokkal tovább megmarad a járvány (lásd UK-ban nemrég felfedezett új mutációt).