( uid_21365 | 2020. 12. 07., h – 16:59 )

Minden szempontból tévedésben vagy. Ami azért szomorú, mert látszik, nem olvastad el figyelmesen (talán figyelem nélkül sem...) azokat a dolgokat amiket eddig erről írtam.

Lássuk tehát, most csak röviden (már amennyire az tőlem telik...):

—Nyilván a nyers hús fogyasztásának megvannak a maga veszélyei. Veszélyesebb, mint főttet vagy sültet fogyasztani, ezt magam se vitatom. És igen, ez fokozottan igaz a nyers belsőségekre. DE E VESZÉLY NEM AKKORA, AMIT BELEDRAMATIZÁLNAK. Ezt sokszor leírtam már. Azt is, milyen savas az emberi gyomor. Ugyanolyan savas mint a DÖGEVŐKÉ, mert fajunk évmilliókon át gyakran fogyasztott dögöt. A gyomor savassága pedig elbánik majdnem minden patogénnel.

Emellett: azt is írtam, hogy nyilván nem egy mocskos pultról kell húst venni, valami távolkeletiek által fenntartott piacon, „kici óccó” pénzért egy magyarul se tudó ferdeszeműtől... Megbízható forrásból kell vásárolni és kész!

Az egészen csekély mértékben megnövekedett veszélyt pedig a szememben bőven ellensúlyozza hogy cserébe így - minthogy nem eszem gizgazokat - nem terhelem a szervezetemet permetezőszer-maradványokkal, sem GMO dolgokkal ami már eléggé elterjedt a zöldségek és gyümölcsök körében ugye, meg nem eszem semmi tartósítószert! Olyat se ami húshoz kéne, hiszen kizárólag friss vagy fagyasztott húst eszem, feldolgozott terméket NEM. Húsból sem!

—Nem azt mondtam hogy a vegetariánusok BELEHALNAK. Azt fejtegettem fentebb hogy holmi „akaraterővel” kell „kitartaniuk” e táplálkozás mellett, állandóan erőszakot téve a vágyaik és a szervezetük igényei felett! Hiszen te is azt írtad hogy nincs erőd emellett KITARTANI.

Nem mellékesen, tele van a youtube olyan videókkal, amikben egykori vegánok és/vagy vegetariánusok mesélnek arról hogy áttértek a Carnivore táplálkozásra, vagy (enyhébb esetben) nem kifejezetten Carnivore-ra de elkezdtek enni húst is, és ez milyen gyors és bámulatos változást hozott az egészségi állapotukban, előnyöset természetesen!

A köszvényről most nem írok sokat, a lényeg az hogy NEM, nem vagyok köszvényes, NINCS köszvényem, még ennek apró jelei se! A köszvény is olyasmi ugyanis amit a mai táplálkozás„tudomány” félremagyaráz. A részletekért látogass el lécci Szendi úr honlapjára, van ott cikk a köszvényről is, igen részletes, tudományos.

Az ember igenis húsevő. A gyomor- és bélrendszere épp ezt bizonyítja, tudniillik nincs olyan összetett gyomrunk, mint a növényevőknek. Mint a teheneknek például. Az igaz, hogy a fogazatunk nem olyan mint a példádban felhozott oroszláné, DE NEM IS OLYAN MINT A NÖVÉNYEVŐKÉ. Emellett, a fogazat milyensége e szempontból irreleváns. Azért az, mert a ragadozó állatok fogazata NEM azért olyan amilyen, hogy MEG TUDJÁK RÁGNI a húst, hanem azért olyan, hogy EL TUDJÁK KAPNI az állatot a fogukkal, és MEG TUDJÁK ÖLNI vele!

Az embernek erre azonban nincs szüksége, mert az embernek van keze, és eképp fegyverei! Még a legősibb ősembernek is volt legalábbis egy husángja. Meg nézz csak rá a vállizületünk kialakítására: képesek vagyunk DOBNI, messzire! Követ, lándzsát, s oly erővel ami megöl más állatokat, vagy legalábbis megsebesíti!

Az oroszlán erre képtelen. Sőt, mi az hogy az oroszlán, még a csimpánz se képes rá, holott az is jelentős részben húsevő, mert vadászik kisebb majmokra! Ha nem hiszed, nézd meg erről David Attenborough valamelyik filmjét!

Nekünk tehát nem kellenek nagy szemfogak, mint az oroszlánnak. Amit pedig egy faj nem használ, az a szerv elcsökevényesedik, ez elég jól ismert szabálya az evolúciónak. Cserébe viszont az elvesztett félelmetes szemfogakért, JOBBAN TUDUNK RÁGNI. Ez még a húsevésnél is hasznos. Nemhogy az oroszlán, de már a macska is csak oldalt tud rágni a szájában, nézd meg egyszer... Mi sokkal jobban képesek vagyunk erre.

A legközelebbi rokonunk amely nem húsevő, a gorilla. Gondolom láttál már gorillát képeken. Félelmetesen néz ki. Ugyanakkor azonban majdnem teljesen vegán. Hogy lehetséges ez, hiszen neki sincs összetett gyomra mint a tehénnek?!

Nos úgy, hogy nála a sok növényi táplálékot feldogozó szimbionta baktériumok nem a gyomorban laknak, hanem a VASTAGBÉLBEN főleg! Hasonlítsad csak össze a gorilla bélrendszerét a mienkkel: Hosszabb, de ezen belül is a vastagbél messze sokkal hosszabb a vékonybél rovására, mint a mi esetünkben!

Márpedig a vékonybél az, ahol a hús szinte teljesen felszívódik!

Abszolút egyértelmű tehát, hogy nálunk a vékonybél megnőtt, azért, mert rendkívüli mértékben eltolódtunk a húsevés felé, cserébe viszont elvesztettük a vastagbelünk messze többségét, ezáltal majdnem teljesen képtelenné válva a növényi táplálékok tisztességes feldolgozására. Mert "valamit valamiért", ez az elv az evolúcióban is érvényes!

Egyáltalán, nézz csak meg egy gorillát. Hiába van tele izommal, akkor is látható, hogy rohadtul nagy a hasa. Holott igazából nem annyira a hasa olyan nagy, inkább a belei nagyok. Mindegy különben: ha belegondolsz, bizonyos értelemben nagyon hasonlít a kérődző állatokhoz külsőre, mert nála is meg azoknál is az van, hogy „ott alul”, a has és a belek környékén, KÖVÉR!

Mi emberek nem így vagyunk ezzel, legalábbis, ha nem zabálunk sok cukros szart és nem hízunk el. És íme, a ragadozó állatok se kövérek a természetben! A növényevők viszont igen! Naná, mert kell nekik vagy a nagy gyomor, vagy a nagy vastagbél a rengeteg növény megemésztéséhez!

Mi tehát igenis húsevőek vagyunk.

Oké, elismerem, sokáig el tudunk lenni növényeken is, de az nálunk csak „vész-üzemmód”. Túlélési stratégia növényeket ennünk, ha nagyon muszáj. Igazi és elsődleges üzemanyagunk azonban a ZSÍR, amihez prédát kell ejtenünk. Persze nem csak a zsírt esszük meg belőle, de a húst is, mert kell a protein is.

Megjegyzem, a gyomrunk és belünk meg a fogazatunk más okok miatt is kisebb. A fajunk ugyanis RÉGÓTA ismeri a főzést, annál is régebbóta a sütést. Azaz adaptálódtunk a hőkezelt élelmiszerekhez, amiket könnyebb megrágni és megemészteni. ÉN SE AZT MONDOM tehát hogy CSAK nyers húst együnk! De azt IS!

Na ennyit „röviden” a témáról.