( asch | 2020. 12. 06., v – 23:59 )

> Az Itanium csúnyán megbukott, főleg az optimális fordítók fejlesztése körüli problémák miatt. Pedig a VLIW mögötti elmélet egyáltalán nem ostobaság. 

Igen, én nem is nagyon tudom felfogni a fejemmel, hogy ha valami információ statikusan adódik a kódot nézve - nevezetesen, hogy mit lehet párhuzamosan végrehajtani és mit nem, akkor azt mi értelme van minden futtatáskor újra és újra kiszámolni a drága áramot és CPU tranzisztorokat pazarolva? Ez az ötlet, hogy a fordítónak kell ezt a munkát elvégezni, számomra nagyon szimpatikus. Ráadásul az az előnye is megvan, hogy az ASM-et nézegetve nem kell gondolkodni rajta, hogy mi mivel fog tudni párhuzamosan futni, mert hiszen benne lenne explicit.

Talán hátránya, hogy nagyobb a RAM sávszélessége az ilyen utasításoknak? Nagyobb utasítás cache kell? Nem tudom, csak tippelem.

Na meg a fránya fordítók és persze a JVM. Az Itanium ugye a szerver piacot célozta, ott pedig akkortájt nagyon elterjedtek voltak a Java megoldások, a JVM pedig gyengén muzsikált rajta - legalábbis úgy hallottam annó. Ez már történelem, úgyhogy nyugodtan lehet találgatni...