( renard | 2020. 12. 03., cs – 12:51 )

A FIDESZ-nek azért nincs gyakorlatilag már semmihez erkölcsi alapja, mert szép lassan kiderült már egy rakás disznóságuk, és még jön majd a felszínre ez-az, ebben biztos lehetsz. Nyilvánvaló, hogy jó részük nem homofób, de azért mégis eljátsszák, hogy azok, emiatt képmutatók és álszentek. Ezt kell képviselni a választók nagy részének a kegyeiért, ezért ezt képviselik. Ennyi. "Ezer éve" tudott dolog, hogy Szájer ilyen szexuális beállítottságú, tehát emiatt már régen megválhattak volna tőle, ha szerintük ez nem fér bele.

Orbán nyilatkozata is furcsa, mert azt nem említette, hogy szerinte melyik Szájernek az a cselekedete a sok közül, ami nem fér bele, legalább kettő olyannal vádolják, amiért büntethető (járványügyi szabályok megsértése; drogbirtoklás).

A politikusokat nem lehet kérdezni, mert a rendőrök elkerítették azt a területet, ahol nyilatkozatra lehetne őket bírni. Semjén nem érti, miért kellene ezzel az üggyel kapcsolatban megszólalnia, úgy tesz, mintha nem tudná, hogy az előző napokon Szájernek mondott köszönete, amikben a kereszténység és a konzervativizmus képviselete fő hangsúlyt kaptak, némi ellentmondásban van Szájer cselekedeteivel.

Jöhetsz megint a félhülye Gréczy botrányával, szabad a hatalomőrült Gyurcsányt is emlegetned minden második hozzászólásodban, mert te csak nem fogod magadtól ezekre megkérdezni, hogy "Valamit a témához?"... de... azt azért nem árt tudnod, hogy ami miatt most a fél világ rajtunk, magyarokon röhög, az Szájer és a FIDESZ, rajtuk keresztül a kormány sara.