> de nagyobb részt elment mellettem.
Bach (zongorán) külön zenei világ. Magamat sem tartom elég érettnek néha hozzá. A zongoristák, akiknek Chopin, Rachmaninov stb szerepel a repertoárjukban ritkábban játszanak egyben Bachot is. Hallgatni kell, idomulni, "felnőni" hozzá!
J.S.Bach BWV 853 - Patricia Hase
https://www.youtube.com/watch?v=vYKCz4CoOng
Érdekes h ilyen fiatalon adja elő és valahogy mégsem tűnik hiteltelennek - elfogadja tőle az ember.
Ezt az EQ -t dolgot csúnyán benéztem :-Z. Ha az a kérdés h ki tekinthető művésznek, vagy ki válhat művésszé - akkor erre nyilván kielégítő választ adni nem nagyon lehet. Számomra kérdés, h hol jelenik meg a művész saját személyisége az előadásban? A lunaritás (ugye a Holdnak nincs saját fénye, hanem a Napét tükrözi vissza) mintájára az előadó a zeneszerző "fényét" reflektálja a közönség felé. Ez egy kibogozhatatlanul bonyolult kapcsolat az előadó saját személyiségével. Vegyük a képzeletbeli kínai csodagyereket aki ugyan még nem éri fel szinte a zongorát de képes előadni a Haláltáncot - méghozzá zeneileg elég pontosan! (most nem tudom, h létezik-e ilyen, v h lehetséges lenne, de játszunk el a gondolattal, h igen) Azért mert motorikusan betanulta/betanították ezt neki és mint egy gép előadja nem fogom tőle elfogadni érvényesnek, mert nyilvánvaló h nem érti az egészet és csak egy illúzió amit prezentál. Ott kell megjelennie az előadó személyiségének, ahol kotta erre lehetőséget ad v. ad abszurdum a tökéletestől való [szándékolt] eltérésben.
Napi 12-13 óra zenehallgatáshoz heti 6-7 napon, azt kéne h jelentse, h te egy erősen túlórázó zenetanár lennél. Mert egyébként senki nem képes ilyesmire. 1) Amit "hallgatsz" az nem zene, csak annak mondják. 2) Nem hallgatod, csak szól (lényegi különbség). Élettanilag képtelenség ennyi időn keresztül zenét hallgatni, ugyanis a füledben lévő izmok részben kifáradnak, részben ellenállnak a terhelésnek és ezzel elveszted rövidtávon ideiglenesen, hosszún véglegesen a hallóképességed egy részét. Különösen igaz ez fej- v. fülhallgató használata esetén.
A sznobizmus kapcsán: tulkép abban igazad van, h bántó h leszólom ezt v. azt a produkciót. Különösen kínos ha arra gondolok, h magam még ilyet sem tudnék összehozni, mert nem rendelkezem a szükséges skillekkel. Ennek ellenére van egy kialakult és úgy érzem helyes elképzelésem a művészetről, ami mentén megkülönböztetem az értékest és az értéktelent. És fura módon ez összecseng másokéval is. Ha ez a sznobizmus, ám akkor legyek sznob - de ez esetben ez a szó számomra a továbbiakban elveszti pejoratív jellegét. Sajnos kevéssé vagyok bizakodó annak tekintetében, h fennáll-e még annak a lehetősége, hogy mint egy folyamat részeként aki most fiatalon az üres virtuozitásában tobzódik az idő múlásával szert tesz arra bölcsességre amivel aztán képességeit jó irányban tudja majd használni. Akár Liszt v. Mozart is amolyan "csodagyerekek" voltak virtuozitással súlyosbított gyerekkorral. Attól félek jelenkori folyamatok (szemben a korábbi Liszt v. Mozart korabeliekkel) éppen ellene hatnak annak, hogy az érték érvényesüljön - így olyan közegben kellene értékteremtővé fejlődnie a virtuóz tehetségnek, ami egyre kevésbé tart igényt az értékre, csak az üres virtuózitására (mondhatnók: tartalom helyett a formára). Persze az igazi tehetség minden nehézségen keresztül az értékre irányul. És itt nem csak azt kell érteni, h nélkülözések közepette is az ihletett küldetését teljesíti, hanem azt is - ami talán még nehezebb- , h nem esik abba a csapdába amit az értéktelenség talmi sikere jelent.