De tessék a másik véglet:
Glenn Gould-J.S. Bach-The Art of Fugue
https://www.youtube.com/watch?v=4uX-5HOx2Wc
Itt az előadó már nem is a közönségnek játszik. A "kommunikáció" közte és a zenei mű (vagy akár mondhatnák talán a szerző) között történik. A művészi átélés transzában még dúdolja is a dallamot. Érteni h kell h tulképp a zene is jelentőségét veszti, mert az is csak eszköz, a mögötte lévő és általa érzékelhetővé tett gondolatiság a magja/célja minden előadásnak, vagy akár bármely művészetnek. Lényegében arról a kérdésről van szó midig, h miként tekintünk a világra? Mi az amit észreveszünk belőle, mi az amire reflektálunk stb? A zenélés/zenehallgatás közben um. gondolatközösség jön létre a szerző, az előadó és a közönség között.
Amikor üres virtuozitássá silányul valami, ott ilyesmiről szó sincs. Mivel a tömegek általában nem értik a fentieket, így könnyen abba a hibába esnek, hogy egy darabot annak előadásának technikai nehézsége/érdekessége alapján ítéljenek meg, mert ez az a primer dolog amit érzékelni/érteni képesek. Így lesz népszerű a zenebohóc.