( Gyuszk | 2020. 11. 24., k – 12:27 )

Valószínűleg rosszul fogalmazok, mert nem vagyok orvos, csak összerakosgatom az infómorzsákat, amiket olvasok és látok.

Nevezzük bármilyen állapotnak, a lényeg, hogy valaki nem tudja, hogy az immunrendszere olyan-e, hogy a korona hatására napok alatt elpusztítja saját magát, és ez ugyan ritka, de előfordul (lásd a példámat). Akár a huszon-harcmins évesek között is, akik az "egész életemben erős, egészséges voltam" nyugalommal mennek be, és nem mennek haza. Nem ő az egyetlen, itthon sem.

Az, hogy a vakcina ez ellen véd-e, nem tudom szintúgy, csak reméljük, hogy igen.

"(Mert gondolom, a vakcinákban feltétel nélkül hiszel.)"

Amennyiben az orvosszakma és a hatóság azt mondja hogy hatásos és biztonságos, igen, beadatom és hiszek benne. Miért tennék másként? Én még az a generáció vagyok, aki tiszteli a tudományt és elfogadja azoknak a tekintélyét, akiknek az jár.

Tudom, hogy a sajtó - sok egyéb mellett - összefirkálta azt is, hogy a korona vakcinában nem szabad bízni. Engem ez annyira nem érdekel. A sajtónál authentikusabb az orvos, akitől majd megkérdezem hogy beadjam-e. A magyar sajtó összeokoskodta azt is, hogy napi ezer pozitívnál többet nem tud az ország felmutatni kapacitáshiányban, aztán ennek a hatszorosát is láttuk már. Szóval erről ennyit.

Tipikusan olyan helyzet van hogy mindenki vakcina, vírus, és hálózatkutató lett hirtelen, és mindenről megvan a véleménye - függően attól hogy milyen hulladékokat olvasott össze. Én az orvoszakmának hiszek, a többi az átpolitizált hablaty.