( oattila | 2020. 10. 30., p – 05:34 )

"Nekik nem kell, a szakma döntő többségére hivatkoznék ebben az esetben. Aki szerinte amúgy oké a könyv."

Ebben a témában volt egy cikk az index-en, amelyben épp azt említették meg, hogy bizonyos részek nem épp fehér-feketék, hanem jelenleg is szakmai viták folynak róla:

"Miközben a hazai civil szervezetek munkásságát figyelve az a benyomásunk támadhat, mintha a „transz gyerek” trend, de általában maga a transznemű-aktivizmus követelései problémamentesek lennének, a valóság az, hogy a nyugati országokban is óriási viták folynak róla. Az Egyesült Királyságban például évek óta exponenciálisan nő a genderklinikákra küldött gyerekek száma, és mind könnyebben kapják meg az „átalakuláshoz” szükséges diagnózist. Ennek hatására egyre több gyerek képviselője indít pert a félrekezelés okozta maradandó károsodások miatt, és az eddigi gyakorlatot meghatározó transzszervezetek útmutatásait az állami szervek egyre inkább kezdik megkérdőjelezni.

A transzneműmozgalom igyekszik a témában releváns kutatási eredményeket elhallgatni (vagy a kutatásokat eleve megakadályozni), például hogy a nemükkel elégedetlen gyerekek többsége (73–94%-a) a serdülőkor végére kinövi a nemi diszfóriát.

Kutatások szerint a magukat ellenkező neműnek valló gyerekek nagyobb arányban késnek a (biológiai) nem stabilitásának és állandóságának a megértésében. Ez azt jelenti, hogy ezek a gyerekek feltehetőleg még nem jutottak el arra a kognitív szintre, hogy megértsék: attól, hogy ők lányként fiúsan, illetve fiúként lányosan viselkednek, még lányok, illetve fiúk maradnak."

Forrás: Véresen komoly mesék: Alien vs. Predator Meseországban