( uid_21365 | 2020. 10. 24., szo – 03:29 )

Hát, a sorozat időrendjében bár nem ez a legelső, de én mindenképp azt ajánlanám, hogy "Kajjám, a Tévedés".

Ez ugyan a leghosszabb (azok közt amik fenn vannak, azóta írtam egyet ami ennél másfélszer hosszabb...), de mégis jó ha valaki ezzel kezd, mert ez afféle „központi” eleme a sorozatnak, rengeteg regény kapcsolódik hozzá többé-kevésbé. Bár akadnak benne szereplők akiknek akad „előélete” időrendben korábbi regényben is, például ilyen a Badzsahárata nevű, de mégis, e regény tökéletesen érthető az előzmények nélkül is. Ebben „debütál” a Kajjám nevű varázslóm (megismerhetjük a gyermekkorát például), aki rengeteg másik regényben is központi szereplő. Innen lehet a legtöbbet megtudni a tündérekről is...

DE, és ez FONTOS, csak akkor ajánlom ezt kezdésnek ha amúgy szereted a fantasy műfaját, vagy legalábbis az ókori/középkori környezetben játszódó áltörténelmi regényeket!

Ha azonban azokért nem vagy oda, ellenben szereted a sci-fit, de nem azt ami a világűrben játszódik, hanem a mai(hoz hasonló) társadalomban, emberek közt, akkor az Y címűt ajánlom, az a legkifejezettebben „klasszikus” scifi szerintem a műfaját illetően. Igen, egyetlen Y betű a címe.

Amennyiben szereted ugyan a fantasyt, de nem azt ami középkorias környezetben játszódik, hanem azt ami a mi mostani világunkhoz hasonlóban, tehát a „modern korban” játszódik, na akkor meg épp az általad említett Lidércgyermekek címűt ajánlom.

Amennyiben a sci-fit szereted, de abból inkább olyat ami világűrben játszódik elsősorban, akkor... Hm, most bajban vagyok, mert akad ugyan ilyen művem is, de ahhoz ismerni kéne sok előzmény-regényt... azaz ezt inkább hagyjuk. Bár, végülis van egy novella ami nagyjából ilyen, s érthető is az előzmények nélkül... szóval nem regény, de hátha épp a novellákat szereted... a címe: "A szeretett nő".

Ha szereted azt a műfajt ami modern korban játszódik és vegyíti a fantasy elemeket a sci-fi elemekkel mert mindegyik van benne, akkor ajánlatom: Badzsahárata. (de készülj fel rá, ez is nagyon hosszú...)

Ha kifejezetten áltörténelmi regényt szeretnél, nagyjából minden csicsa, sci-fi és fantasy beütés nélkül, akkor ajánlatom: "Zardán, a zsarnok". De szóbajöhet az is, hogy "A pénz vonzása".

Ha állatregényt szeretnél: "Nyau története". Ez egy hiúzról szól, de akadnak benne más állatok is. Mondjuk ehhez nem árt kissé ismerni az előzményregényeket, de azért szerintem még élvezhető azok nélkül is.

Ha szereted az olyan sztorikat amikben világszimuláció szerepel (s ezokból nyilvánvalóan sci-fik), akkor: Őrördögök.

Ha szereted az olyan scifit ami tiszta scifi, de nem a mi világunkban játszódik, ugyanakkor világűri kalandok se akadnak benne, mert teljes egészében egy másik bolygón játszódik, ottani lények közt, magas technikai fejlettségű környezetben, akkor: "Szivárványtündér". (Azóta a címét már megváltoztattam, de a MEK-ben még így szerepel). Ez amúgy kifejezetten romantikus sztori, szép szerelmi szállal.

Ha szereted a más bolygón való kalandokat, azok közül is azokat ahol a lényeg hogy egyetlen ember vagy emberek egy pici csoportja egy idegen társadalomba csöppen, ahol valami konfliktus van épp, s ezt ők az emberek oldják meg, akkor e 3 művet ajánlom, ami egy minisorozat a sorozatomon belül, és okvetlenül ebben a sorrendben kell olvasni őket (bár a középsőben nem szerepelnek emberek):

Rockzene (ez csak egy rövid novella)

A zene hatalma

Specialisták

Végezetül a biztonság kedvéért megemlítem, a MEK-ben nem csak Viola Zoltán néven vannak fenn dolgaim, de a sorozatom egy része Fossil Codger név alatt van fenn. Ez ne zavarjon téged.