( Csab | 2020. 10. 15., cs – 15:41 )

Jaj, ne hozd szóba a tanköztársaságot.

 

Szánalmas. És ezek akarnak értelmiségiek lenni. Inkább a prolik a gettóból, akik ingyensörért tüntetnek.

Nem akartam eddig beszélni róluk, mert tényleg iszonyú gáz, helyettük is ég a pofámról a bőr. Sajnálom a kuratóriumot is, mert a diliházban önjelölt Napóleonokkal egyezkedik.

Tényleg minden tisztelet Szarka Gábornak, hogy meg akar állapodni a tanköztársaság dicső forradalmáraival, a Kárpátok Géniuszaival.

A tanköztársaság mellett zártosztályt is indíthatnának, ha már így bennevannak.

 

Upor László közölte: kísérleti tanköztársaságot hirdetnek, amelynek tevékenységébe beleférnek a hagyományos oktatási egységek, a zárt és nyitott kurzusok, valamint az egyetem helyzetére reflektáló akciók is.

Alkotóközösség vagyunk, így nincs szükségünk órarendre. Jelen vagyunk, így jelenléti ívekre sincs szükségünk

A tanköztársaságot betiltani nem lehet, feltételeit rajtunk kívül senkinek nem feladata biztosítani.

Ez egy eszme, melynek égisze alatt az egyetem minden polgára egyenlő. Nincsenek vezetők és nincs képviselet.

 

UI: Majdnem kihagytam a rágógumit, amit a támogatóiktól kérnek.

 

azért azon a ponton, ahol a színész- és rendezőhallgatók adománygyűjtő oldalukon arra kérték támogatóikat, vigyenek nekik rágót – mert az speciel elfogyott és kéne, hisz rágózás nélkül nincs demokratikus forradalom –, azt gondoltam, ezzel végre kijelölték a mélypontot, és innen most már tényleg fölfelé indulunk el színvonalban.