( gyuri23 | 2020. 09. 28., h – 08:23 )

Nagyon nehéz kérdést amit locsemege felvetett. A felvetés stilisztikai részével most nem foglalkozom, csak azzal, hogy hogy etikus-e ilyet megírni. Alapvetően három -féle megközelítés lehetséges a pornózásra vagy kurválkodásra, mert jelentős különbség nincs közöttük, a kamerán kívül. Az ember pénzért eladja a testet. Ilyen szakma van még bőven, például a fotómodell, de ezek a szakmák alapvetően különböznek a pornózástól.
Lehet azt mondani, hogy a pornózás nem bűn, lehet azt mondani, hogy bűn de megbocsátunk, és lehet azt hogy, bűn de nem bocsátunk meg. Az első kérdés, hogy bűn-e a kurválkodás és a pornózás? Ennek az eldöntését alapvetően befolyásolja a világnézetünk, hogy mit gondolunk az ember és a közösség szerepéről, hogy mennyire vagyunk individualisták. A szex célját minek értelmezzük, azon a skálán ahol az egyik véglet az egyszerű önző örömszerzés magunknak, a másik pedig, a szerelem, és párkapcsolat kiteljesedése. Az az első esetben egyszerű a válasz, a kurválkodás nem bűn. Ha skálán a másik irányba húzunk, akkor viszont már az. A kurválkodás képes párkapcsolatokat tönkretenni, emberi életeket megnyomorítani. Mindenki el tudja dönteni, mit érezne, ha párját rajtakapná egy ilyen szituációban. A szex annyira a párkapcsolatok része, hogy a gyilkosságok jelentős hányadát szerelemféltésből követik el. A nyitott házasság, vagy párkapcsolat, ahol a másik tudtával történik ez, igen ritka és véleményem szerint soha nem is lesz jelentős mértékű, mert az ilyen kapcsolat nem is tartós.
Ennek a problémának az eldöntéséhez tehát, figyelembe kell vennünk a jelenség emberi kapcsoltakra jelentett veszélyét. Milyen ember az aki veszélyeztet másokat pénzért? Mondhatjuk, hogy a pornónál a résztvevők nem kapcsolatokat rombolnak, de aki kamera előtt teszi ezt pénzért, nyilvánvalóan alkalmas arra, hogy kamera nélkül is megtegye, gyakorlatilag a bizalmunkat veszítjük benne.

Ha eldöntöttük, hogy bűn-e pornózni, a következő kérdés, hogy megbocsátunk-e. Ehhez ismernünk kéne a motivációt. Ezt a szakmát űző lányok többsége, nem jókedvében teszt, bármennyire is meggyőzően alakítanak a kamerák, vagy a félrelépők előtt. Kisarkítva a dolgot, bűn-e az éhhalál szélén lopni? Van-e olyan nehéz életkörülmény ami elfogadhatóvá teszti a dolgot?
És az utolsó kérdés, hogy ha megbocsátunk, lehet-e közszereplő az ilyen bűnös. A közreszereplő egyfajta követendő példa, lehet-e fedhető életű ember ilyen poszton?
Ez nagyon nehéz kérdés. Az én véleményem:

Pornózni / kurválkodni bűn: Igen.
Megbocsátható: Igen (bár motiváció függő)
Lehet közszereplő: Nem

Megírni bűn: Nem