( Raynes | 2020. 09. 25., p – 19:49 )

Szerkesztve: 2020. 09. 25., p – 19:57

Amennyiben ez nem a szokásos fake hír, úgy nagyon örvendetes. Nagy segítség lesz mind a FreeDOS, mind a Wine projektnek, legalább 10 évnyi fejlesztési időt is meg tudnak spórolni rajta. Nyilván licencprobléma miatt kódokat nem tudnak 1:1-ben átemelni belőle, de akkor is oltári nagy segítség a nem dokumentál API hívások és egyéb korlátok megfejtése miatt. Sokkal könnyebb az eredeti kód alapján dolgozni, mint állandóan visszafejtegetni, meg fekete dobozos üzemmódban találgatni, hogy mi hogyan működik.

A másik jó oldala, amit már írtak, hogy ez segíti az XP-n ragadtakat is, hogy váltsanak róla, mivel így még nagyobb támadásnak lesznek kitéve. Az is igaz, hogy ellenkező irányba is hathat, ha valaki elkezd unofficial támogatást csinálni újra az XP-hez, hogy életben tartsa, és emiatt nem lehet tőle teljesen megszabadulni.

Amit viszont nem értek, hogy miért most? Sőt, egyáltalán azon csodálkozok, hogy az ilyen kódszivárgások nem gyakoribbak. Ugyanis a legnagyobb multiknál is elég kétséges állapotban szokott lenni biztonságilag az infrastruktúra, nyomatják a foltozatlan rendszereket, nuku vírusirtó és frissítés, mert lassít, meg megy az SMBv1-gyel, meg jelszó nélküli megosztásokkal és hasonlókkal vitézkedés, mert azjóaz, minek paranoiásnak lenni. Pedig azt hinné, hogy komoly cégeknél ezt már megoldották normálisan.

Szerk.: vissza az egész, persze, hogy fake, most olvasom. Jelszóval védett kamu anyag, csak felcsigázni a laikusokat. Biztosan kamu, nem a jelszó miatt, de a MS-ot ismerve még ha le is védik jelszóval, tuti nem rar-t használnak erre. Felesleges is az ilyet visszafejteni, mert biztosan valami kamu anyag van benne, háttérképek, vagy random fájlok vagy ilyesmi. Plusz ezek miatt sem szeretem a Twittert, Facebookot és a többi közösségi szemetet, megosztják ezt sok fake anyagot, nem is ellenőrzik, hogy mit osztanak meg, valódi vagy használható-e. Tényleg nem értem, hogy miért jó ész nélkül a share gombot nyomkodni. És akkor pikkelnek ezekre az oldalakra, hogy az álhírek miatt korlátozások vannak, pont ez az élő példa rá, hogy miért. Sok szerencsétlen letölti, mert jajj, kiszivárgott forráskód, kincs és miután leért 3-43 gigányi szemét, jönnek rá, ha rájönnek egyáltalán, hogy csak a sávszél és lemezterület lett rá elpazarolva.