( Mcsiv | 2020. 09. 24., cs - 18:45 )

"Mégis hogy tűnt el Wuhanban a COVID? A medencés-partis fényképeket láttátok? How dare they? Semmilyen modell szerint nem logikus, mert ha a lockdown-nal mentették volna meg magukat - ahogy a sajtó szereti bemutatni, akkor újrafertőződnének a határok kinyitása miatt. De nem történik ilyesmi. Eléggé nyilvánvalóan kilóg a lóláb."

Erről az a 10 fős kínai orvoscsapat jut eszembe, akik még május elején jöttek európába megosztani az ottani tapasztalatokat, majd gyakorlatilag kiröhögtek minket azért, mert vannak emberek akik nem hordanak maszkot. Ott, ahol már 30 éve is teljesen normális és alapértelmezett volt, ha valaki beteg, maszkot húz, nem csináltak belőle elnyomási jelképet és egyébiránt gond nélkül zártak körbe több Magyarország méretű helyet hónapokra úgy, hogy szó szerint se ki / se be, az utcán pedig nemhogy a "kiülős" vendéglátóhelyen nem csapathattad, hanem az utcára nem mehettél ki.

Majd hónapokkal később a feloldás után is órák alatt zártak le negyedeket, a reptéreken azonnali tesztelés volt, az utcán pedig az AI-val és drónokkal ellenőrizték a maszkhasználatot.