( uid_21365 | 2020. 09. 15., k – 14:04 )

Így van, teljesen így ahogy mondod! Akárhány családot is ismerek gyerek(ek)kel itt Amerikában, mindegyiknél pontosan ugyanez a helyzet ahogy leírtad! És hiába mondom el a nézetemet e gyerekeknek és/vagy a szüleiknek, semmi se változik! Hogy a gyerekek nem hallgatnak rám, még értem is, mert kis hülyék, stb. De a szüleiket se érdekli az egész, vagy legfeljebb szomorú arcot vágva bólogatnak, mondván hogy "yes, yes", de látszik hogy csak udvariasságból, mert nem izgatja őket a dolog...

Még AKKOR SE, ha amúgy az a szülő maga nem tabletezik, és amúgy egy nagyon szorgalmas ember és más szempontból remek családapa! Nem akar belemenni egy konfliktusba a gyerekeivel.

És e gyerekeknek nincs ÉLETCÉLJA, semmi!

Nekem gyerekként VOLT. Író akartam lenni. AZ IS LETTEM, hiszen írtam félszáznál is több regényt, ezekből pár már angolul is megjelent. Az igaz hogy ebből nem gazdagodtam meg, de már gyerekként is tudtam hogy a gazdagság nem ezen az életúton rejlik, íróként pláne ha magyar az anyan yelvem gazdag legfeljebb pokoli mázlival lehetek ami ritkább mint az ötös találat a lottón. Az is igaz hogy nem vagyok szuperhíres, de annyi baj legyen, tudom a történelemből hogy az igazi lángeszeket (mindegy hogy tudós-e vagy író) majdnem mindig csak haláluk után ismerik el és fel. A lényeg hogy író lettem, elértem a célomat! Tudtam soká, kitartóan küzdeni egy célért!

Másnak lehet más a célja, azzal nincs semmi baj. De a mai fiatalok többségének nincs SEMMI hosszú távú célja, és ez már baj. Csak élnek bele a vakvilágba mint az állatok, lézengenek napról napra, nincs bennük kitartás... Állandóan csak az "instant gratification"-t hajszolják egy kis extra dopaminfröccsért az agyukba...