( BehringerZoltan | 2020. 09. 14., h – 04:13 )

Oké, addig eljutottuk, h létezik az a dokumentum amit Lenkei lobogtatott. Amúgy ő mondta a videóban, h már nem lehet letölteni a MOK oldaláról. Mindegy! Most ezt nincs kedvem végigolvasni, meg értelmezni. De átfutva, ez egy 2012-ben megjelent írás, aminek nincs köze Covid-19 -hez. Influenzáról van benne szó, de én olyasmit hallottam, h a Covid-19 nem influenza típusos megbetegedés. Így hát a D-vitamin bizonyára hasznos, és még akár komoly hiány is lehet belőle a szervezetben főleg a tél végére - én ezt nem vitatom, csak azt nem látom, h miképp jelentene a szedése megoldást a jelen problémára? 
Mondjuk az kész agyrém, hogy miközben a világ minden tudósa erre keres megoldást, Lenkei azt gondolja, hogy D-vitamin szedésével megoldódik a helyzet. Sztem ebből kb érezhető, h milyen szintű dilettantizmus, amit ez az alak nem szégyell bevállalni, ha érdeke úgy kívánja!

Amit a társadalmi verifikálásról írtam igazából nem arra vonatkozott, h ez a tanulmány létezik-e v. sem, hanem arra, h amit Lenkei, Gődény stb állítanak a helyzettel kapcsolatban v. épp az amit tudomány állít a helyes valójában. Csak ismételni tudom magam, ez a vita olyan térben zajlik amit a társadalom nem tud értelmezni. A társadalom még azt sem tudja felmérni, h a vitatkozó felek közül mind képes-e értelmezni a vita valódi terét. Érthetőbben: nem válik nyilvánvalóvá h Gődényék szélhámosok-e és csak nagyjából ugatják a dolgot, de nem értik igazából mélységében, mert ennek a belátásához értelmezni kéne tudni azt a teret amiben a vita zajlik - már ha lenne ilyen vita egyáltalán. A társadalom részéről csak a tekintély illetve a hit marad mint segítő mankó az eligazodásban - észérvek érvényesen fel sem merülhetnek. Lényegében ebből fakad a tudomány általam vizionált krízise.