( BehringerZoltan | 2020. 09. 13., v – 18:06 )

Ez nagyjából Oké! Abszolút jól csinálod, h kételkedsz és magad mész a dolog után! Le a kalappal! Azért van veszélye ha valaki önmagán kísérletezik, pláne ha ezt kellő kompetencia nélkül teszi. De kellő érzékenységgel, még idejében elcsípheti a kezdeti jeleit annak, h valamit rosszul csinál és akkor változtathat. Azért nem árt egy külső szem! 

Egy másik szálban megfutottuk @RaptorR-ral ezt a tudomány halála kört. Már nem mennék bele mélyebben, de az álláspontom röviden: szerepe van a tudománnyal szembeni bizalomvesztésben annak a körülménynek, h a társadalom számára sem nem érthető sem nem verifikálható igazából a tudomány legújabb eredménye, így azt csak pusztán tekintély alapon fogadta el [eddig], az iskolai idomítás hatására. Ez a bizalomvesztési válság fel és szét fogja oldani azt a tudományos érát amit eddig normálisnak tartottak és egy tudomány alatti (még annál is rosszabb) jövő fog eljönni, ahol az ilyen Gődény, Szendi stb fogják az észt osztani. És ahonnan majd vágyakozva fogok visszatekinteni a most általam is kritizált tudományos érára.    
Azzal tulképp egyetértek, h tudománynak vitatkoznia kéne Gődénnyel és tsaival. Ezzel tudná visszaszerezni a társadalom bizalmát elvileg. Gyakorlatilag a vita azonban olyan térben zajlana, ami a társadalom részéről nem lenne értelmezhető. De ez már legyen a tudomány problémája!

Én nem tudom, h Lenkei praktizáló orvos lenne aktuálisan, sztem vitamingyártás meg szcientológia agymosoda működtetés és hálózatépítés mellett aligha lehet az. És így van kellemetlen bukéja, amikor az orvosokról többesszám első személyben beszél önmagát is beleértve. Irritál, bugrisság. Mert szerintem az orvosok amikor magukról beszélnek, akkor ők nem értik bele Lenkeit. Tulképp az is felmerül, hogy nem csak társadalom számára érthetetlen térben zajlana a tudományos vita, hanem paradox módon Lenkei és Gődény számára is - ami hát meglehetősen komikus szituációkat eredményezhetne :)