( sz332 | 2020. 09. 12., szo – 20:55 )

A kérdés mindig az, hogy az adott szakmai területnek mekkora részének kell egy adott tudás birtokában lennie. Innentől pedig alapvetően egy oktatásbeli kérdés.

Mondok példát: átlag informatikusnak, de akár még mérnök informatikusnak kb. semmi szüksége nincs se fizikára, se elektronikára, se jelfeldolgozásra, se szabályozástechnikára, mert ezekkel a munkája során jó eséllyel nem fog szembesülni, és általában az összes ilyen feladatra mondjuk éppen az említett villamosmérnököket fogják felvenni. 20 éve ezek még részei voltak a képzésnek, most már nem/vagy ha igen, akkor nagyon érintőlegesen. Mi még programoztunk assembly-ben, szereltünk gépet, építettünk hálózatot, forrasztottunk, stb. Ennek a mai szoftvermérnöki piacon az értéke minimális. Vannak emberek akik sokkal jobbak embedded fejlesztésben, vagy gépszerelésben, vagy hálózat konfigurációban, és mivel ezek önállóan is elég komplex szakmák, amibe ahhoz, hogy az ember értelmesen tudjon dolgozni, 4-5 évet bele kellene tolni, ezért én pl. nem is foglalkozom vele. Embeddedre ott a villamosmérnök, gépszerelést kiadom technikusnak, a hálózattal pedig küzdjön a hálózatos ember. Mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért. Én elemzek/modellezek, és ha nagyon kell, akkor fejlesztek. A többit meghagyom másoknak.