Egyetértek. Kézírásban, meg régi épületen oké, de tipográfiailag nyomdai szövegben nem kéne erőltetni, nagyon elüt a törzsszövegtől. A római számok lényegében nagybetűs szavak, semmi különleges kezelést nem igényelnek, talán maximum annyi, hogy ne legyenek elválasztva. Még az sincs előírva, hogy talpas vagy talpatlan betűtípussal legyen, ez is attól függ, hogy a környező szöveg mivel van írva, ugyanazt a betűtípust illik rá használni. A NAV-ot meg az FBI-t sem húzzuk alá, fölé, akkor az MCMLXXXIX-et sem. Igazából modern szövegben római számot sem kéne használni, még a 2. vh., 19. század, stb. esetében is megengedett már az arab számokkal írás, nem igénytelenség. Egyedül már csak uralkodók, pápák, stb. esetében alkalmazandó szükségszerűen.
Ez az egész alul/felülvonalazás egyébként onnan ered, hogy a római számokat régen szokásosabb volt talpas betűtípussal írni, és kicsit erősebb talpakat tenni a betűkre. Majd egyesek elkezdték a talpakat összeérinteni, majd összekötni, stilizációképpen. De ez csak azért volt, mert kézzel írtak, véstek, nem kész betűtípust használtak. Aztán a nyomdászat elterjedésével ez szépen ment ki a divatból, szorult vissza a kézírás területére.