( Wabbitseason | 2020. 08. 02., v – 16:32 )

Örömmel veszem a vitát és a véleményed, melyre reagálok is.

A "szenvedés" szót egészen köznapi értelemben használtam, tehát arra utaltam, hogy az állat kerülni próbálja a fájdalmat, akár fizikai, akár közösségi/lelki fájdalomról (például amikor egy kutya búslakodik, amíg a gazdáját várja, és ha teheti, "elé megy" vagy utána szökik) van szó. A fajfenntartás valóban alapvető cél (ez olykor, némelyik állatfajnál erősebb lehet az egyéni túlélésnél -- amikor például éhínség idején radikálisan csillapodik a szaporodási ösztönük), de a "nemesedés" gondolatával már nem értek egyet, és pár mondattal később visszatérek rá. Mutáció természetesen megfigyelhető, és a természetes kiválasztódás elmélete elég jól megmagyarázza, mi történik, de erre aligha mondanám, hogy minden szempontból "javulást" jelentene, inkább csak alkalmazkodást, adaptálódást, ami hosszabb távon végzetes is lehet (ahogyan például a koalákkal kitolt a természet a rettentően korlátozott életmódjuk és étrendjük miatt).

Van esetleg valamilyen bizonyítékod azokra a "közepes szintű szellemi gyakorlatokra", amelyekkel meg lehet szabadulni a szenvedéstől? Pontosan milyen szenvedés jöhet itt szóba, és hogyan nyilvánul meg a "megszabadultság"? Lehetséges-e így például zavartalanul helyet foglalni egy tábortűz közepén, vagy van valami határ, amihez már felsőbb szintű szellemi gyakorlat kell? Hol lehet az ilyen gyakorlatok demonstrációját megtapasztalni? Nem anekdotákat, hanem konkrétumokat szeretnék.

Őszintén nem értem, miért írod te is, hogy a tudomány képtelen beismerni azt, hogy korlátozott. Én az ellenkezőjét tapasztaltam mindig: valamennyi tudós készséggel elismeri ezt, sőt, boldog, ha bármilyen tudományos elmélet megdől -- főleg akkor, ha az a sajátja esetleg --, mert a tudósnak nem az a fontos, hogy "igaza legyen", hanem hogy megismerje és felfedezze az igazságot. Csak a rossz, téves elméletek megdőlésekor következhet be a paradigmaváltás -- máskülönben minek is kellene bármin változtatni? --, ami egyaránt jelenthet helyesebb nézőpontot, de ugyanígy vezethet másik zsákutcába, ám a tudomány kénytelen és hajlandó végigmenni a labirintuson, míg a "transzcendens" csak kinyilatkoztat.

Hogy mennyire mélyedtem el a témában? Az utóbbi 20--25 évben folyamatosan tanulmányoztam a különféle világnézeteket és vallásokat, és én is úgy tapasztaltam, hogy nincs igazán különbség a rendszerek között: mindegyik a sötétben tapogatózik, és ha egyik--másik megállapítása valamiképp igazolhatónak tűnhet, statisztikailag, összevetve a melléfogásaikkal, nem utal semmi ihletett, misztikus, rejtett tudásforrásra. Az említett "kumbaya" jellegű ökumenikus összeborulás persze érdekes, de korántsem ez a jellemző, és még a túlnyomóan buddhista kultúrájú országok is követnek el háborús agressziókat, tehát itt sem látom jelét bármiféle "nemesedésnek". Ha nem ilyen értelemben gondoltál nemesedésre, érdekelne a pontosítás.

"Újra eljön egy megváltó"? Hát, elnézve a világ állapotát (a "gyümölcséről ismerszik meg a fa" hasonlatra gondolok), az eddigi megváltók nemigen lehetnek büszkék az eredményeikre, ezért meg tudom érteni, ha jelentősen csökken a velük szemben támasztott remény, de mert tényleg elég rossz a helyzet, nem lep meg, ha sokan reménykednek a csodákban. Az biztos, hogy a technikai vívmányok miatt ma olyan kultúrák és világnézetek kerültek egymás szomszédságába (akár fizikailag, azzal, hogy az emberek könnyedén körbeutazhatják a bolygót, akár csak a tömegkommunikáció miatt), amelyek erre egyáltalán nem voltak, nem lehettek felkészülve, és ez a "kultúrsokk" hatalmas terhet ró a világra, de ezt már nem lehet visszacsinálni.