A Szolipszizmussal sztem az az alapvető probléma, h értelmetlen róla beszélni. :) Mivel a felvetés kiindulása, hogy a világnak csak egyetlen létező Alanya van, aki én magam vagyok, és ily módon az egész létezés csak is az én tudatomban tárul fel. Mondjuk úgy h én álmodom a világot. Ilyen formán a Lét és a Tudat teljesen egybe esik. Az álmodott világnak vannak szereplői, akik közt az Alany (én) is megjelenik mint szereplő (és nem mint Alany). Ezekből aztán rettentő kalamajkák következnek - és most csak azért vázoltam így fel, hogy belátható legyen: egyedüli Alanyiságomról nincs kivel beszélnem :-D Nem tarthatok tanfolyamot arról az álmom szereplőinek, hogy a világot úgy kell értelmezniük, hogy annak ők az egyetlen Alanyai, hisz az én vagyok. Ennek ellenére szerveznek ilyen tanfolyamokat, meg árulnak erről könyveket - ami hát eléggé szélhámosságnak tűnik. Remélem lehet követni amit próbálok elprüntyögni!
Az egész abból indul, hogy a saját létezésemmel kapcsolatos tudás jellegében eltér az érzékszerveken keresztül tapasztaltak tudásától. Az előbbiben biztos vagyok, mert közvetlenül tapasztalom, míg az utóbbiakat csak közvetve. Tehát én biztosan létezem, míg mások létezéséről ilyen jellegű bizonyságom nem lehet. Miden filozófia alapvető kérdése, h mi végre vagyunk világon? A szolipszizmus válasza, h az a feladatom, hogy álmom-szereplőjének minőségéből eljussak az Alanyi minőségembe. Ez az Út amit felébredve be kell járnom. Ugyanis Alanyiságom - szereplőként - nem nyilvánvaló a számomra, az oda vezető utat megtenni azonban szinte lehetetlenül nehéz.
A Tradíciót, mint metafizikai hagyományt, meghatározni nem lehet, csak elég körülményesen körülírni és iterálva - idővel - egyre közelebb jutni hozzá. Művelői a szemléletből eredő következtetéseket igyekeznek alkalmazni az élet különböző területein. Ilyen pl a társadalom-politika, ahol ezen szemlélet vetületét tekintik az igazi, vegytiszta jobboldaliságnak - jelentősen eltérve jobboldaliság fogalmának [általában] megszokott kereteitől. Ez kvázi egy feudális állapot restaurációját jelenti, hazánkban konkrétan rendi-monarchia formájában. Úgy tartják, h az emberek nem egyenlőek. Ennek oka az általunk már korábban említett leromlási tendenciából ered, amikor is a létezés kibontakozásának kezdeti legmagasabb rendű és szintű állapotából, amit valódi egyenlőség jellemzett, megindult az alászállás és a különböző deviációk (úttévesztés) által az emberek elkezdtek megromlani így létrehozva a kasztrendszer archetípusait. Akik leginkább megőrizték a kezdeti romlatlanságukat azok a királyok és a nemesség. A kritikusok számára az egyik támadási felület Magyarország esetében így a 1848-as szabadságharc és forradalom megítélése. Eléggé tudja borzolni a kedélyeket, h az álláspont szerint ez egy aljas szabadkőműves összeesküvés volt, ami kirobbantott egy felkelést és ez átment egy belháborúba, amihez jószándékú emberek is csatlakoztak, míg végül védelmi szövetségi megállapodás keretében a cári intervenciós csapatok segítségével leverték azt. Egy időben azzal hergelték a jónépet, h Habsburg-barát tradicionalisták koccintanak az Aradi 13-ak kivégzésére - lám milyen nemzetellenesek ezek! Ez vulgár-populizmus természetesen, és a helyzet ill. álláspontok szándékos meg nem értésén és torzításán alapszik.
Ez csak kis betekintés volt a társadalom-politikai vetületbe, ami egy része, de messze nem az egésze a Tradicionalizmusnak.
A tudományok közül az egészségügy és az orvostudomány van valószínűleg a leginkább a homlokterében az etikai kérdéseknek. Tulképp ennek kapcsán módosítanom is kell a korábban általam írtat, mert ezen a téren bizony érezhetően képes kritika megfogalmazására a jónép a tudománnyal szemben. Gondolok itt pl. az oltásellenes mozgalmakra, amik nagyon markáns jelei a [z orvos]tudomány társadalmi hitelvesztésének.