( RaptoR | 2020. 06. 29., h – 11:23 )

Láttam több virulógus, kutató, neves tudós emberkével német-angol riportot, akik szerint ez csak egy erősebb influenza, és nincs semmi extra teendő, de legalábbis túl van tolva az egész, és csak politika. Az oltás pedig nevetségesen felesleges. Na, akkor most légy okos. Ha a szakik nem tudnak megegyezni, akkor szerintem itt egy fotelszakértő bármit állíthat (a másik meg az ellenkezőjét), úgysem ért hozzá.

Olyan nincs, hogy 100%-ban egyetértenek a szakértők egy nem triviális témában. Inkább az a politika a dologban, hogy a két oldalt nem arányosan szólaltatják meg. Ha van 100-ból 1 nagyszájú, aki pont ellenkezőjét mondja, mint a többi 99, akkor tuti szerepeltetni fogják, hiszen az lesz a szenzáció. Az meg, hogy később belátja, hülyeségeket beszélt, már nem sokat ér, meg le se fogják hozni.

Az, hogy mennyire volt szükséges a lezárás, országonként változó, hiszen sok tényezőtől függ. Európában szerintem egész hatékony volt ezáltal az exponenciális terjedés megfogása. De ha megnézzük USA-t, jól lehet látni, hogy túl hamar újranyitottak. Alig kezdett el egy plató kialakulni a napi új eseteknél, egy rakás állam újra kinyitott, így ismét szinte exponenciálissá vált a növekedés. Ezzel annyit értek el, hogy most sok helyen ismét kisebb-nagyobb lezárások lesznek, ami összességében nagyobb kárt fog okozni, mintha elsőre kivárták volna a járvány valódi lecsengését.