( uid_6201 | 2020. 05. 29., p – 09:26 )

Nem csoda.
Az állattartási kedv hirtelen visszaesett, amikor megjelentek a környező nagyvárosokban a bevásárlóközpontok. Ott megjelentek az olcsó dömping húsok, miközben a búza, kukorica ára olyan magas, hogy otthon csak többszöröséből tudsz állatot tartani. Lehet mondani, hogy ott van a föld, megterem a kukorica. Lehet számolni, hogy a kisparcellás termelés (aminek visszaállítását az MDF-nosztalgia szorgalmazta) kézi+kisgépes módon való művelése abszolút nem éri meg. Ma a nagy földterületen való nagygépes termelés kiszorította, sőt még a nagygépes művelésben is próbálják a munkaerőt (bérköltséget) nullára csökkenteni. De ugyanígy az állattartásban is drága a munkaerő, itt is erőteljesen csökkentik az emberek számát.
Az ember tízszer annyit keres a gyárban ugyanannyi életéből kieső idő alatt, mint amit a zsebkendőnyi földet kézzel/kisgéppel túrva nyerne. Nem beszélve arról, hogy a kényelmessé váló világunkban a kézi és kisgépes földművelés kimondottan izzasztó munka. Nem felejtem, amikor szalmát szedtünk. Pirkadatkor mentünk a földre és reggel 10 órakor már menekültünk, mert a világos tarlón dolgozva a napsütés sokkal brutálisabb a füves udvarhoz képest. Állattartásnál további nehezítés, hogy az állatról nem elég hétfőtől-péntekig gondoskodni és főleg nagyállatnak nehéz elmagyarázni, hogy "szabit veszek ki, megyek nyaralni".

Összességében nem csoda, hogy ez az egyre kényelmesebbé váló világunkhoz képesti nehéz műfaj fokozatosan a múlt emlékévé válik. Mindannyiunk nosztalgiából csak kívülről szeretné szemlélni.
Apropó állatkertek is csinálnak nyári tábort, ahol állatgondozó mellett sok kulisszatitkot megismerhet a gyerek.