Valamiért lemaradt nálad az idézés során a leglényegesebb rész az éntudattal kapcsolatban. Amit ugyanis beidéztél, az csak a tudatot határozza meg. A teljes rész amiben benne van az éntudat megjelenésének mechanizmusa is, így hangzik:
Ami az éntudatot illeti, szerintünk ez az, amit a misztikusok léleknek neveznek. Tudományosan úgy határozhatnánk meg, hogy ahhoz, hogy egy organizmus boldogulni tudjon a világban, szükséges, hogy idegrendszerében felépítse a külvilág bizonyos részletességű modelljét, amin gondolatkísérleteket végezhet ("képzelődhet"), hogy aztán a gondolatban legeredményesebbnek tartott cselekvést tegye meg a gyakorlatban. Ez ugyanis gyorsabb és veszélytelenebb a számára, mint a gyakorlatban kipróbálni minden variációt. Ez a modell a tudat. Az éntudat akkor jön létre, amikor a modell olyan részletes lesz, hogy benne szerepel már a modelláló organizmus modellje is. Tehát ha szerepel benne önmagunk képe is. Valaki ezzel szemben kritikaként felvetheti, hogy ez lehetetlen, mert végtelen rekurzióra vezetne, hiszen akkor a modellben modellált lény (önmagunk) modelljében is kéne szerepeljen egy modell, abban is egy újabb és így tovább! Azonban ez nem igaz, mert egy modell természetesen sosem azonos teljesen az eredetijével, annál egyszerűbb (épp azért modell és nem másolat) és így a rekurziós lánc szükségszerűen megszakad, nem végtelen! Általában véve a modellek megelégednek a modellált külsőségeinek modellezésével, és sosem modellezik a modellált modelljeit: ha mi magunkat elképzeljük egy adott szituációban, esetleg elképzeljük azt, hogy ekkor így vagy úgy fogunk beszélni, de sosem azt, hogy így vagy úgy fogunk gondolkozni. Pedig az lenne a modellált modelljének modellezése!
Ha ezt nevezik léleknek, akkor mi a különbség? A neve?
Szerintem valóban csak a név a különbség. Magyarán, azt a valamit ami szerintünk az éntudat, a vallásosok egyszerűen elnevezték léleknek és kész. Nyilván, az ateisták nem hisznek abban hogy az éntudat (a „lélek”...) majd túléli a test halálát, Mennybe jut, feltámad, akármi.
Lényegében miközben mások hitét kritizálod "tudományos alapon" a saját hitedet-értékrendedet abszolút igaznak és konszenzusosan elfogadottnak feltételezed implicit módon bármiféle alátámasztás nélkül.
Nyilván azt írtam le ami az én hitem, ezt magam se vitatom, de az nem áll, hogy ne volna konszenzusosan elfogadott! Amikor ez a könyvem született, rengeteg ateistával álltam kapcsolatban, és gyakorlatilag mindegyikük egyetértett az e könyvben írtakkal, maximum olyasmiket kritizáltak hogy erre vagy arra nagyobb hangsúlyt kellett volna helyezzek (például akadtak akik többet szerettek volna olvasni a papság gaztetteiről), vagy hogy szerintük túl gyakran használok felkiáltójeleket (ez a kritika kétségkívül jogos szerintem is...), illetve akadtak akik azt hiányolták hogy nem tértem ki részletesen az ateizmus történelmére, a nagy ateista gondolkodókra (tényleg nem tettem meg, de csak mert nem ez a könyv célja, s az ateizmus történelméről létezik számos más remek tanulmány úgyis) szóval ilyesmik.
A lényegét illetően azonban mindegyikük egyetértett a könyvvel. Nyugodtan mondhatjuk tehát, megvolt a „konszenzus”. Sőt, sokan máig is az ateizmus legjobb, magyar nyelven megjelent összefoglalójának tartják a könyvemet.
Ezenkívül amiben még ellentmondok a könyvednek az az, hogy sok helyen erkölcsre és hasonlókra hivatkozol.
Muszáj vagyok így tenni, ha egyszer e könyv célja hogy felfegyverezzem az ateista olvasót érvekkel a vallásos emberekkel folytatott viták esetére, márpedig ilyen vitákban igen gyakori, hogy az ateistát erkölcsi érvekkel támadják. Erkölcsi érvre jó ellenérv lehet az ami maga is erkölcsi alapon nyugszik. Sőt, még jobb is lehet sokszor mint a tudományos érv, mert különben megvádolják az ateistát azzal, hogy minden ateista erkölcstelen. Ami természetesen nincs így. Vagy legalábbis nem okvetlenül van így.
Szeretném különben kiemelni, nekem nem célom hitvitába szállnom veled vagy mással. Réges-rég nem folytatok aktív ateista propagandát. Akkor régen megírtam ezt a könyvet, ezt ma is hasznosnak tartom bizonyos esetekben, néha belinkelem, aztán akinek tetszik hát tetszik, akinek nem, annak nem...
Pláne mert röhögni fogsz, de egy ideje abban se vagyok biztos, ateista vagyok-e legalább én magam! Egy ideje ugyanis megtértem... olyan értelemben hogy komolyan hiszem, a Világunk csak egy szimuláció!
Ebből kiindulva ugyanis remekül összebékíthetőek egymással az ateista nézetek, a buddhzmus bizonyos hitételei és a kereszténység számos dogmája is!
Ráadásul azt is sikerült bebizonyítanom (képletekkel) hogy a világunkban épp azért létezik a relativitás (pontosabban annak az idődilatáció néven ismert jelensége) mert másképp a szimuláció futása élvezhetetlenül lassú lenne a Szimuláció Urai számára!
Igen, levezettem az idődilatáció képletét, programozástechnikai megfontolásokból. Elkezdtem gondolkodni azon, miként lehetne egy efféle szimulációban felfokozni a sebességet, s egyszercsak „kiesett” a kezeim közül épp az a képlet amit már ismertem a relativitáselméletből... Hát ember, én még soha úgy nem döbbentem meg! Addig az egészet csak játéknak tekintettem, egy újabb scifinek amit írok. Akkor azonban muszáj voltam elgondolkodni rajta, hogy itt valamire rátapintottam... Mondhatni akkor „tértem meg”...
Mert ilyen döbbenetes bizonyítékra igazán nem számítottam.