( hajbazer | 2020. 05. 26., k – 11:02 )

Átjött a szarkazmus, de vele együtt átjött az érzéketlenség is a téma iránt. Pláne, hogy a Linux alkalmazások még jobban szenvednek a bloat-tól, mint általában a Windows alkalmazások.

Egyetértünk abban, hogy a management is jócskán hibás a dologért, viszont jobb helyeken a fejlesztőnek is van azért beleszólása. Ugyanakkor, ha lassabb gépen dolgoznának, akkor magától értetődő lenne, hogy nem hagynak bent triviálisan javítható bloat-okat, mert ezeket a management is látná messziről egy demón, hogy bloat és egy "mindent azonnal akarok" manager típusú ember kifejezetten érzékeny arra, ha a gép lassulgatással akadályozza a felhasználó munkáját. Már csak azt kéne valahogy megoldani, hogy a cégek ne használhassanak gyors munkaállomásokat. Például, az új gépek környezetvédelmi különadójával és a régi gépeket érintő adókedvezménnyel, vagy saját szerelő-karbantartó (pl. laptop szervizes) brigád SZJA-csökkentésével, ha a cégek fenntartanak ilyet. Máris olcsóbb lenne a régit megjavítani, mint újat venni.

A sietségnek elsősorban oka van, és utána van ára. Az oka az, hogy a vadkapitalista befektetők önző módon rövidtávon akarnak sikereket, méghozzá irreálisan nagy sikereket. Mondjuk úgy, hogy a természetes személyek által realizálható befektetési hozamok százszorosát-ezerszeresét akarják. Ami, mondanom sem kell, hogy irreális. Szóval, ennek is gátat kéne szabni, hogy egy cég mekkorára nőhet és valószínűleg a jegybanki alapkamattól kellene függővé tenni. Hosszú távon mind a szabad piacnak, mind a szabad versenynek, mind a környezetnek, mind a társadalomnak hátrányos, ha egy cég túl nagyra nő, lásd Apple, Google, vagy a defektes processzorokban utazó Intel, amit gazdasági ereje és a Trump-érában betöltött amerikai stratégiai jelentősége miatt nem vonnak felelősségre. Pedig pont ugyanazt a sorsot érdemelné egy Spectre/Meltdown után, mint a Volkswagen a dízelbotrány után, amivel visszavásároltatják az eladott autókat.