Ezt senki nem is vitatja szerintem. Itt azon folyik a vita, mennyire kell „absztraktul” gondolkodnia a programozónak. Szerintem annál magasabb absztrakciós szint mint amire a gimnáziumi matek szoktat minket, egy programozónak nagyon ritkán kell. Ha mégis, többnyire úgyis adnak mellé egy kifejezetten matematikai szakot végzett valakit...
Konkrét példa. Az egyetemen nagyjából azzal kezdik, hogy elmagyarázzák, mi az hogy „program”. Az ugye a jó professzorok szerint „egy útvonal a probléma által reprezentált többdimenziós állapottérben”...
vagy valami ilyesmit mondanak, remélem nagyjából jól idéztem. És én ezt értem is,és belátom hogy lehet a dolgokat így szemlélni. DE MINEK?!
Soha nem volt szükségem erre az elvontságra, még most se amikor a saját programnyelvemet írom. Számomra a program nem egy „útvonal” amikor írom, hanem a programozói munkámat úgy tekintem, hogy van a számítógépnek bizonyos elemi utasításkészlete, ezekből komplexebb utasításokat tudok gyártani - utóbbiak neve függvények, szubrutinok, eljárások, stb - és ezt addig folytatom amíg el nem készül az a konkrét egyetlen, nagyon komplex utasítás ami megoldja a feladatot: ezen utasítás neve maga a PROGRAM, az adott feladatra!
Vagy tekinthetjük fodítva is: a problémát lebontogatom amíg az egyes részek komplexitása annyira lecsökken, hogy mindegyik részre van már a számítógépemben elemi utasítás, vagy valami komplexebb utasításcsoport amit korábban megírtam én vagy más (library például).
Számomra egy program tehát mindig valamiféle utasítások összessége, halmaza. Nem egy „útvonal” valamiféle „állapottérben”.
Ismétlem nem tagadom, a professzorok definíciója is igaz. Épp csak marhára semmi haszna a gyakorlatban ekkora hihetetlen absztrakciónak!
Most mondható, túl gyakorlatias vagyok... lehet. De nem is elméleti matematikus a szakmám...