( RaptoR | 2020. 04. 02., cs – 16:30 )

Természetesen a halálozási arányról akkor lesz pontos infó, amikor véget ér a járvány (remélhetőleg lesz ilyen). Amit felvetettél, hogy a SARS-CoV-2 már sokkal korábban megjelent Kínán kívül is, csak nem ismerték fel, elképzelhető, és nyilván foglalkoznak is vele kutatók. De mivel a fertőzöttek ~20%-a igényel kórházi ellátást (amelyből 5% intenzív osztályos) feltűnt volna az orvosoknak, ha a lakosság jelentős része elkapja. Sajnos az is nagyon nagy baj, hogy akár több hétig is igényelnek a súlyos betegek lélegeztetőgépes kezelést. Az ilyen esetek hirtelen megnövekedett száma szóval biztos feltűnt volna az orvosoknak.

Meg igazából a halálozási szám önmagában csalóka lehet ez esetben. Hiszen ha túlterhelődik az ellátórendszer, olyan betegek is meghalhatnak, akik egyébként megfelelő kezelés hatására túlélték volna. Ha pl. meghal egy vesebeteg, mert nem tud venni fertőtlenítőszert az otthoni dialízishez és elkap valamit, az papíron nem COVID-19 eset, gyakorlatilag mégis az. Másik irányból meg egyes helyeken már eljutottak oda, hogy szelektálnak a betegek kezelésénél, mert nincs elég erőforrás, hogy mindenkit kezeljenek. Ekkor lesz egy mesterségesen generált tendencia a halálozási számban és a korcsoportban is.