( prion | 2020. 04. 01., sze – 09:57 )

Nem tudom frissült e a cikk azóta, de benne van, hogy a simjével trükközhettek:

Többszörös visszaélés történt

Attila megszerzett adataival más módon is visszaéltek. Kiderült, hogy a Telekomtól is igényeltek a nevében egy feltöltőkártyás szolgáltatást. Ezt a szerződést egy nappal azelőtt kötötték meg Attila nevében, hogy elloptak tőle 30 millió forintot. Minderről úgy értesült, hogy a telefontársaság levélben értesítette őt: az „általa szóban megkötött szerződést” írásban is megküldi. Erre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kötelezte a Telekomot. Érdekes kérdés, hogy a csaló hogyan tudott szerződést kötni, felhasznált-e például hozzá hamis személyi igazolványt. Azt, hogy pontosan mire használták vagy akarták felhasználni ezt a kártyát, illetve, hogy ennek szerepe volt-e a 30 millió forint ellopásában, egyelőre nem tudni. Az viszont kiderült, hogy Attila személyi igazolványának számát is megszerezte valahogyan a csaló, az ugyanis szerepel a kiküldött szerződésben.