( leviske | 2020. 03. 29., v – 05:15 )

Egyrészt megjegyzem, hogy aki így állna hozzá ebben a helyzetben, az nem való ebbe a szakmába és már eddig se ment be itthon dolgozni.

Másrészt nem tudom mennyire tűnik fel, de a legtöbb országban a legkevésbé izgatja az egészségügyi dolgozókat az, hogy mit csináljanak a fizetésükből. Magyarországon úgy gondolom, hogy az is az eü.dolgozók megbecsülését jelzi, hogy az előtt húztunk be minden kéziféket (gazdasági következményekkel), mielőtt elértük volna a 20 megerősített esetet, ezzel növelve annak az esélyét, hogy többen tudnak majd ennek a végén is egészségesen hazamenni a családjukhoz az eü.dolgozók közül. Ez nehezen foganatosítható át pénz formájába (mert ugye mennyi pénzért halnál meg).

Azoknak a megjutalmazását, akik közvetlenül fertőzött betegeket kezelnek, én is támogatom, de fizetéseket nem vészhelyzetben kell megállapítani.

Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy az 50+ éves, asztmás anyámat a háziorvos az oep összeomlásával fenyegetőzve nem írta ki felső légúti tünetek miatt. Így az nekem kimondottan marná a szemem, ha ezután kapna teszemazt plusz egy milliót a fizetésére.