( Friczy | 2020. 03. 26., cs – 17:20 )

Érdekes, én eddig azt hittem, hogy egy személy vagyok, hirtelen többes szám lettem. Kolmoly hiba az általálosítás csapdájába esni, persze annak is, aki odakerül, akaratán kívül mintha meg kéne védenie más álláspontját, illetve olyan vádaskodásokkal szembenézni, amelyek nem neki szólnak. Így viszont nem akarok járni. Szóval mielőtt folytatod, légy szíves tőlem ebben a vitában olyat idézni, hogy mikor voltam agresszív, illetve mikor hisztiztem. Kétségtelen, hogy az utolsó bekezdés első mondata nem felétlen rólam szól, elvégre nem védtem a windowst, én csak egy részre tértem ki, a frissítés/újraindítással kapcsolatos dolgokra, de utána megint a 'ti' névmással folytatod, ami viszont kontextusában úgy jön ki, hogy az első mondat fogalmazása ellenére, már megint egy halmazba kerültem a szemedben, amelyben nem érzem, hogy ott lennék.

Szóval először idézz az állításodat alátámasztó mondatokat tőlem, utána folytathatjuk (egyébként nem fogjuk, mert amit szerettem volna, leírtam, de ez más kérdés)