( haroldking | 2020. 03. 25., sze - 14:06 )

Jó, hát akkor megkérlek, bizonyítsd be a koncepciódat azáltal, hogy egy házat leíró TERVRAJZBAN laksz, mondván ha megvan a terv, az azonos azzal hogy kész a ház!

Én gyakorlatiasan közelítem meg a kérdést, és kész punktum. A vita a részemről itt befejezve, tudod.

Esetleg annyit tennék még hozzá, álláspontod rémségesen hasonlít azokéhoz akik úgy vélik, ahhoz hogy valaki író legyen, okvetlenül muszáj bölcsészkarra járnia (akarommondani, azt elvégeznie), de minimum valami újságírói képzésben részesülnie! Mert hogy is tudhatná másképp a szerencsétlen, miként kell írni! Pláne JÓL írni!

Holott ez is csak egy ordas baromság. Mint a világon minden dologban, itt is a gyakorlat számít. Mondhatni a szorgalom. Van is erről egy anekdotám - állítólag megtörtént eset. Nem én találtam ki, olvastam valahol. Így szól:

—Volt egyszer egy nagy író (ahol olvastam ott szerepelt a neve is de sajnos elfelejtettem, sorry!) aki már nagyon híres volt, és meghívták többször is előadásokat tartani ifjú íróreménységeknek, akik tőle, a Nagy Névtől akarták megtudni a Nagy Titkot, miként lehet jó regényeket írni. Egyik alkalommal azonban az történt, hogy az író az utolsó pillanatban érkezett meg az előadás helyszínére, ami már tömve volt, ráadásul az is látszott Író Úron hogy holt részeg, járni is alig tud... Az előadás résztvevői meg sápadtan pislogtak, ebből micsoda botrány lesz. De az író csak legyintett, bízzák ezt rá, annyi erő még van benne hogy megoldja a gondot!

Fel is tántorgott valahogy az emelvényre, véreres szemét végighordozta az elcsöndesedő hallgatóságon, és ezt kérdezte:

—Maguk írók szeretnének lenni?

—Igen, igen!

—Mind?

—Igen!

—Szóval írni szeretnének?

—Igen, igen, persze!

—Tényleg? Ez teljesen biztos?

—Igen, persze, naná!

—Akkor mi a francot keresnek itt?! Menjenek haza és írjanak! - azzal az író lebotorkált az emelvényről...

 

Na ez van velem is: nekem sincs bölcsészkari diplomám. Ellenben messze többet írtam mint a legtöbb kortárs magyar író, sőt szerintem nemzetközi viszonylatban se sokan érik utol a termékenységemet. Tudom, erre majd jön a troll szöveg hogy a mennyiség nem azonos a minőséggel. Igaz. De sok mű között könnyebben előfordulhat egy remekmű, mint attól az írótól aki csak kettőt-hármat ír. Azért, mert aki sokat ír, sokat gyakorol, így rutinra tesz szert, s ha az első könyvei gyatrák lesznek is, a végére ráérez miként kell jól írni... Bevallom én se tartom olyan jónak az első könyveimet mint a mostanában írtakat. És igen, az első műveimet épp ezért többször is átírtam. Most már „olvasható darabok”, mondhatnám jók, de még most is messze vannak a későbbi alkotásaimtól. De legalább nem kell szégyenkeznem miattuk. Ezzel szemben akik úgy kezdenek az íráshoz hogy bölcsészkar, azokból óriási többségükben sosem lesz író, mert állandóan leragadnak a tervezési fázisnál... Vagy ha mégis befejeznek egy-két regényt az valami unalmas, nyomasztó holokausztos tragédia, vagy valami teljesen olvashatatlan posztmodern borzalom, mert a tanáraik azzal hülyítették be őket a bölcsészkaron hogy az az igazi és nemes művészet ami tragédia, mert az „nagy érzelmeket mozgat meg”, az vált ki „katarzist”, s más hülyeségek...

És ugyanez igaz a programnyelvírásra is. Én elhiszem neked, ha az lenne a cél hogy egy olyan nyelvet készítsünk ami istenbizony alkalmasnak tűnik mondjuk a szuperszámítógépek programozására, úgy kéne nekiállni ahogy te írtad le. De az NEM EGYEMBERES FELADAT. Az tényleg team-munkát igényelne. Ez azonban amit én csinálok egy "one-man project”, oké?! És a célom hogy legyen egy hatékony scriptnyelvem. HASZNÁLNI AKAROM, okés?! Ha csak a terv volna meg, azzal kitörölhetném a fenekemet. Ja azt se ha nem papíralapú a terv...

És tervem végülis van, csak nem olyan amilyenre te gondolsz: A „terv” az, hogy RENGETEG programnyelvet írtam már korábban, az elmúlt kb 5 évben! Ezalatt jókora gyakorlati tapasztalatra tettem szert, tudom, ilyen vagy olyan megoldástól kábé mit várhatok. Ez volt nekem a gyakorlás, amiről fentebb az írósággal kapcsolatban értekeztem. Az első regényeim még gyatrák voltak, oké. De egyre jobbak lettek... Eképp, az első programnyelveim is számos „gyermekbetegséggel” küszködtek (mindazonáltal működtek!), de később egyre jobbakat írtam...

Magam is elismerem, a nyelvem vélhetőleg nem lesz olyan kiforrott, mintha egy neves professzorokból álló tudóscsoport tervezné évekig, majd a tervük alapján az interpretert egy vérprofi programozócsoport kódolná le. NA ÉS?! Teszek rá, ember! Ez egy „one-man-project” mint írtam, az én alkotásom lesz teljesen, olyan amilyen, az én szellemi gyermekem, minden erényével és hibájával!

A károgók meg tehetnek nekem egy szívességet. Ha nem tetszik neked a nyelvem, írj jobbat és kész ennyi!

Az alázatot meg hagyd hogy a papok emlegessék a templomban, én nem vagyok vallásos.