( uid_21365 | 2020. 02. 27., cs – 00:24 )

Well, én "óvatos"-nak szavaztam magamat most, de csak jobb híján. Óvatosságom ugyanis kimerül abban, hogy nem fogok kezet senkivel... De amúgy nem a vírus miatt, hanem ezt a virus-ügyet használom ürügynek. A kézfogást ugyanis eszeveszetten gyűlölöm és utálom amita csak az eszemet tudom, egyszerűen mert mindenféle vírus nélkül is baromi gusztustalannak és undorítónak tartom! Nem beszélve arról hogy sokan sportot csinálnak belőle hogy minden erejüket beleadva igyekezzenek összeroppantani a kezemet mert az az úgymond „férfias”... Hát menjenek a búsba!

Most tehát az van hogy még majdhogynem örülök is a járványveszélynek mert van egy POMPÁS ürügyem amivel megindokolhatom, miért nem fogok kezet senkivel se! Ebben senki nem köthet bele...

Amúgy meg lehet hogy én már el is kaptam. Kissé szipogok, néha nagy ritkán tüsszentek is egyet, jelentősen csökkent az étvágyam (ez mondjuk tiszta haszon, legalább jobban fogyok...), és kissé gyengébb vagyok mint úgy általában lenni szoktam, amióta a magam ketó/paleó fogyókúrája szerint élek.

DE EZ MINDEN...

Körülöttem amúgy már a fél kisváros hulladozik. Szipognak, lázasak, migrénes fejfájás kínozza őket, és mindenki szaladgál a dokihoz (kérdés meddig teheti. Úgy értem mikor lesz a doki is beteg...)

Épp csak azt nem mondja senki hogy ez AZ a bizonyos vírus... Lehet persze hogy valóban közönséges influenza...

Nálam tulajdonképpen a legkomolyabb felkészülés épp az, hogy zsír-adaptált lettem, azaz lényegében nulla mennyiségű szénhidrátot eszem. Már vagy háromnegyed éve...

Korábban egy ilyen járvány ami épp itt van most, simán ágybadöntött volna talán két hétre is, 39 bfok körüli lázzal. Tudom, mert majdnem minden évben úgy volt addig. Most lényegében semmi bajom. Oké, érzem hogy ott van bennem valami betegség, de legfeljebb úgy tekinthetem mint valami „apró, bosszantó kellemetlenség”, szóval semmi igazán komoly...

Miközben, mondom, körülöttem mindenki sorra dől ki hogy jobban se kell...

Emiatt én nem is félek a vírustól. Végülis ha jön, 3 eset van:

1. Elkapom, de észre se veszem hogy nagyobb gondom lenne miatta mint ami most van. Erre KIFEJEZETTEN REMEK esélyem van, mert eleve nem is mindenkinek lesz komoly baja tőle, az én szervezetem meg most hogy folyamatos ketózisban van szerintem nem olyan biokémiájú amihez ez a vírus kifejezetten szokva van.

2. Elkapom, és lesz tőle komoly bajom, de TÚLÉLEM. Szintén a fenti okok miatt (ketózisban élek) erre is jelentős az esélyem.

3. Belehalok. Nos, valamikor úgyis meg kell halni... már 54 éves vagyok sőt nemsokára 55, ilyen idősen azért nem egy hatalmas tragédia már a halál, sokan vírus nélkül is feldobják a tappancsukat ennyi idősen. Szóval én ezesetben se izgatom magam különösebben, ha így lesz hát akkor ez van, ezt kell szeretni... De ennek egészen elenyésző esélyét látom csak az esetemben. Erre nekem szerintem annyi az esélyem mint hogy egy Linux-user bekap valami vírust a gépére... És nemcsak azért mert ketózisban vagyok, hanem mert rengeteg vitamintablettát/kapszulát is szedek, főleg D, K2, A vitaminokat, meg szelént, cinket, magnéziumot...

Mondom, abszolút nem izgatom magam a járvány miatt. Más kérdés mi lesz ha az emberek bepánikolnak és olyasmi történik mint a katasztrófafilmekben... Nos az érdekes lehet a valóságban... Van egy hatalmas fagyasztószekrényem, az dugig van fagyasztott, főtt disznóhússal. Rengeteg időre elég... Talán 3 hónapra is. Hogy utána mi lesz, nem tudom. De már előbb is lehetnek gondok, ha megszűnik az áramszolgáltatás ugye... nyilván ekkor megpróbálkozom azzal, hogy a húst megszárítom a napon, illetve újrafőzöm az egészet (valami hulladékfából rakott máglyán...) aztán reménykedem benne hogy amikor a kocsonya megalvad, a tetején a vastag zsírréteg sokáig tartósítja...

A víz jó kérdés lesz. Van errefelé patak, de úgy talán 3 kilométerre. Hát, nem lesz egy leányálom mindig onnan hordani a vizet, gyalog... De, végülis, én azt hiszem mindent figyelembe véve REMEK helyzetben vagyok a túlélést illetően mondjuk azzal szemben aki egy nagyváros közepén él...